2011. március 8., kedd

Marhahúsleves nem lehet meggyszósz nélkül II.


Az előző részben elmeséltem, hogyan is készült az elegáns és tiszteletreméltó marhahúsleves. Ma elmesélem, hogyan készült közben a meggyszósz.
Fellapozván az erre vonatkozó irodalmakat, szokás szerint nem találtam túl sok mindent. Illetve találtam, de az nem igazán az, amire én gondoltam. Mióta egyszer hallottam egy mesterszakácsot nyilatkozni a főzelékekről, vannak igényeim. Ő elmesélte, hogy egy főzelék attól még lehet jó, hogy egyszerű. A berántott zöldségalaplében főzve az adott zöldséget, finom, nem liszt-ízű főzelékhez juthatunk, mert a liszt megfő. Ki is próbáltam egy borsófőzeléken és nagyon bevált. Azóta mindent így készítek, ami habarásos vagy rántásos. Mindezt csak azért meséltem el, mert a meggyszósz is ebbe a kategóriába esik. A receptek többségében vízben megfőzik a meggyet, jó esetben valami fűszerrel, és a végén beleöntik a liszttel elkevert tejfölt. És kész. Ez megint liszt-ízű maradna. Azt is tudtam, hogy családomban a meggyszósz a karamellizált cukorral kezdődik. Emlékszem kicsi koromban, amikor Nagymamámmal mentünk Pestről a telekre, meggyszezonban mindig vittünk magunkkal főtt marhahúst és ott a telken, a frissen szedett meggyből főztük villanyrezsón a meggyszószt. Azt is nagyon szerettem.
Szóval megvoltak a nagy pillérek, elindultam a saját fejem után.
Hozzávalók:
1 üveg meggybefőtt kimagozva
2 ek cukor
3 db szegfűszeg
4 db kicsi fahéj (ez nem egészben volt a zacskóban, hanem tört darabokban, ha jól emlékszem H. Rozi-féle)
3 nagy ek tejföl
1 ek liszt
Először a cukrot alacsony lángon karamellizáltam. Majd apránként hozzáöntöttem pár evőkanál meggylevet. A meggylé mindenképpen lehűti a karamellt és meg fog szilárdulni, de tovább forraltam és akkor a cukor szépen beleolvadt a meggy levébe. Amikor a karamell teljesen felolvadt, beletettem a lisztet és csomómentesen elkevertem. Aztán fokozatosan hozzáöntöttem az összes meggylevet és a tejfölt. Jól elkevertem, majd beleöntöttem a meggyeket és a fűszereket. Szépen lassan, gyakran kevergetve, takaréklángon főztem körülbelül 20 percig.
Azt hiszem én magam lepődtem meg a legjobban, hogy mennyire finomra sikerült. Karamelles, krémes, simulékony. Nem az, amit megszoktunk.  Nagyon büszke vagyok rá. Valószínűleg néha társítom majd egy-egy sült hússal.
Szeretitek a meggyszószt?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...