2011. február 28., hétfő

A hónap vége

Szóval eltelt egy hónap és gondoltam röviden beszámolok, mi is történ ez alatt a blogon.
Először is megköszönöm a több, mint 700 klikkelést. (A több, mint rész valószínűleg én voltam.)
Legtöbbet az alap kenyér receptemet olvastátok, második helyen a maradék tojásfehérjéből készült süti áll, harmadik a pizza. Kicsit meglepődtem, hogy a csíráztatós beszámoló ennyire népszerű volt, mert lenyomta az ötödik helyen álló csokis-kakaós sütit is. Remélem sikerült kedvet csinálnom a csíráztatáshoz. Nagyon örülnék ha minél többen kipróbálnátok.  És akkor már nem éltem hiába :)
A hónap gasztronómiai élményei voltak az Orbán pincészet kóstolója, az Enni Jó Lekvárok almás hagymalekvárja és a szüleim sült húsa.
Egyúttal köszönöm a biztatásokat és a visszajelzéseket. Nagyon jó érzés, hogy receptjeim, fejlesztéseim útra keltek és más konyhákban is testet öltenek.
További jó sütés-főzést!
Kata a spájzból

Sült bolognai spagetti


A hétvégén sikerült tele ennem magam húsokkal, úgyhogy a leszoktatás érdekében kicsit kevertem a tésztával, hogy a következő napokban már bírjam a húsmentességet.
Az eredeti recept egyik kedvenc blogomról (happy home baking) származik. Az első dolog, ami megfogott benne, hogy végre emberi mennyiségeket használ. (Szerintem én a „normálisnál” kevesebb adagokat szoktam főzni. Ő is.) Kicsit magyarosítottam. Miután kipróbáltam a receptet, úgy éreztem megtaláltam a nekem való bolognai spagettit. Szerintem azt mindenki másként készíti, és mindenkinek megvan a saját bolognai íze. Nekem ez az. Nem is tudom Bologna-ban esznek–e bolognait.
Előtte az volt a bajom, hogy akármilyen finom lett is a szósz, a vizes frakció mindig kivált a tányér alján és nem volt túl guszta. Be azért mégsem habarhatom. A legkézenfekvőbb megoldás (az összesütés) persze nem jutott eszembe. Pedig a receptekben is szerepel néhol :). Nincs semmi trükk és csavar a receptben, ez egy teljesen átlagosnak mondható ízű valami lesz.
Hozzávalók 4 személyre (vagy két nagyon éhes személyre):
2 ek olaj vagy 1 ek zsír
1 kis fej vöröshagyma, apróra vágva
1-1 kis szál sárga- és fehérrépa lereszelve
20 dkg darált hús
1 gerezd fokhagyma áttörve
só, bors
1 doboz konzerv paradicsom (szezonban 4 db paradicsom)
1 kk oregánó
1 kis ág rozmaring
1 kis szál zellerzöld
17 dkg spagetti
vaj vagy olaj a tál kikenéséhez
10 dkg reszelt sajt (esetleg egy kis parmezán az íze végett)
Először feltettem egy fazék vizet a tésztának. Amíg a víz melegedett, felhevítettem a zsírt és az apróra vágott hagymát üvegesre pirítottam rajta. Aztán hozzákevertem a reszelt répákat és néhány percig fedő alatt pároltam. Majd hozzákevertem a húst és az áttört fokhagymát, sóztam, borsoztam. Állandóan kevergetve, nagyobb lángon zsírjára sütöttem a húst. Utána ráöntöttem a paradicsomkonzervet és beleszórtam a rozmaringot, oregánót, zellerzöldet. Fedő alatt addig pároltam, amíg felforrt a tésztának való víz. Amikor felforrt a víz megsóztam, olajat öntöttem bele és beletettem a tésztát. Ezután a szószt fedő nélkül főztem tovább, hogy egy kicsit sűrűsödjön. Amíg rotyogtak a dolgok, begyújtottam a sütőt és egy jénait vékonyan kikentem vajjal. A tésztát nem főztem meg teljesen, hogy a sütőben fel tudja szívni a paradicsomlevet. Amikor kifőtt a tészta, a szósz alatt is elzártam a gázt. A tésztát leszűrtem, kicsit átöblítettem és a felét a kivajazott jénaiba tettem. Erre ráöntöttem a szósz egyik felét és megszórtam egy kis sajttal. Aztán rárétegeztem a tészta másik felét, ezt befedtem a maradék szósszal és megszórtam a reszelt sajttal (meg némi parmezánnal). A sütőben 200 °C-on 20 percig sütöttem.
A tészta a sülés alatt magába szív némi paradicsomlevet, de azért nem ázik el tőle. A vaj pedig ad neki egy kis pikáns ízt. A szószban a rozmaring éppen elfér, a zellert pedig észre sem vesszük. De azért hiányozna, ha nem lenne benne. Érdemes kipróbálni, hátha másnak is ez lesz a bolognai íz.
Ti hogy szeretitek a bolognait?

2011. február 27., vasárnap

Sült krumpli héjastul

Nemrég voltam egy vendéglátó ipari egységben, ahol kedves barátaim megéhezvén rendeltek egy óriás bécsi szeletet. Németre fordítva az étlapon „giant wiener schnitzel”-ként szerepelt. Bár 10 évig verték belém a tanárok a németet, a giant kifejezéssel csak az angolban találkoztam. A kis képzavar azért emberes adagot és finom köretet rejtett magában. (Mert hát mégsem eszem bele mások vacsorájába, csak belecsipegetek.) A krumpli héjában volt kisütve, de nem tepsiben, hanem olajban. Én még nem találkoztam ilyennel, de ezzel egyedül voltam a placcon.
Másnap neki is láttam, hogy kiderítsem, hogyan készül a héjas sült krumpli. Csak tepsis fűszeres változatokat találtam, amik közül párat biztosan kipróbálok majd. Így megint az maradt, hogy az ösztöneimre hagyatkozzam.
Igazi sült krumplit is csak 1 hónapja próbáltam először sütni. Amikor is előbb alacsonyabb lángon kell sütni a krumplit, hogy megfőjön, aztán kis pihenő után forróbb olajba dobni, hogy színe legyen, és kissé felhólyagosodjon.
Mivel utálom az olajszagot, igyekeztem minimálisra csökkenteni az olajban sütési fázist. Logikus lépésnek tűnt, hogy először megfőzzem a krumplit, és utána dobjam a forró olajba, hogy már csak színt kapjon.
Köretnek fél kilót sütöttem meg, de nassnak szerintem többet is lehet sütni, mert hipp-hopp elfogy.
Hozzávalók:
500 g krumpli
½ l olaj
só vagy valamilyen fűszerkeverék, fűszersó
Először a krumplikat alaposan megmostam egy erre a célra befogott körömkefével, majd egyforma, ∆-hoz hasonló keresztmetszetűre vágtam. Ez kb. 6–8 cm hosszú, és az aljánál hozzávetőleg 3 cm széles darabokat jelent. Majd annyi sós vízben, hogy ellepje, megfőztem, majd leszűrtem. (Nem érdemes szétfőzni, mert utána csak körülményesen lehet áttenni az olajba.) Aztán felforrósítottam az olajat, vagyis közepes méretű gázrózsán, maximumon hevítettem. Akkor jó, ha egy krumplit belemártva elkezd pezsegni körülötte az olaj. Egyszerre csak annyit tettem bele, hogy kényelmesen elférjenek, és addig sütöttem, amíg megpirultak. A megsült krumplikat papírtörlőre szedtem. Amikor az összes adag kisült és felitattam róla az olajat, egy mély tálban átforgattam a fűszersóval.
Én elég kényes vagyok a sült krumplira, de igen elégedett voltam az eredménnyel. Amellett, hogy csak egy kicsit lettem olajszagú (elszívó ide vagy oda), nem ázott el az olajtól, és nem szottyadt össze. Finom, fűszeres, ropogós.  Azt hiszem most már gyakrabban fogom rávenni magam, hogy sült krumplit süssek. Érdemes kipróbálni.
Szeretitek a sült krumplit?

2011. február 26., szombat

Házi májkrém

Szeretem a májkrémet, de az évek múlásával, a bolti példányoknál egyre bővült az összetevők listája, és sajnos olyan dolgokkal, ami nem válik egészségünkre. Gyerekkoromban sokat jártunk kempingezni és mindennapi menü volt a konzerv májkrém. Nem tudtam megunni. Ma már változott a helyzet. A bolti sajnos még mindig finom, de az összetevők miatt már nem merem megenni. Bámulatos mivel etet minket az élelmiszeripar…
Amikor már nagyon nem bírtam, próbáltam recepteket keresni, de sajnos nem nagyon találtam. Májpástétom ezrével, de májkrém sehol. Egyet azért találtam, de abból a szakácskönyvből eddig még semmi finomat nem sikerült főznöm. Így hát fogtam az alapokat és nekiálltam gondolkodni. Végül ez sült ki belőle.
Hozzávalók
15 dkg kacsamáj
1 kisebb fej vöröshagyma
1 ek zsír (legjobb a kacsazsír)
1 kk mustár
3 ek habtejszín
só, bors, majoránna
Először megpucoltam a hagymát és apróra vágtam. Egy edényben felforrósítottam a zsírt, rádobtam a hagymát, és takaréklángon üvegesre pirítottam. Közben felkockáztam a májat. Minél kisebbre, annál hamarabb megsül. Amikor megsült a hagyma, rádobtam a májat és megszórtam borssal, majoránnával. Takaréklángon addig főztem/sütöttem, amíg fakanállal szét tudtam nyomni. Sűrűn kell kevergetni, hogy mindenhol jól átsüljön. Aztán hűlni hagytam. Amikor kihűlt, hozzáadtam a mustárt, tejszínt, sót és botmixerrel összedolgoztam.
A fűszerezéshez ezek a kiinduló arányok, de egyéni ízlés szerint lehet változtatni a mennyiségeken. Kezdetben vajat használtam tejszín helyett, de akkor elég nehéz kenni. Egy kicsit édeskés, és meglepő módon máj ízű. Nem erre számít az ember. Szezámmagos alátéttel pláne nagyon finom. Én nagyon szeretem, mert amellett, hogy igen intenzív íze van, tudom, mit eszek. Egyáltalán nem hiányzik az ipari szalonna és a keményítő.
Érdemes nekifutni. Könnyű elkészíteni és gyorsan megvan.
Szeretitek a májkrémet?

2011. február 25., péntek

Hirtelen sült kacsamáj hirtelen sült almával


Kicsit nehéz most a sült májról írni, amikor túl vagyok életem első házi krémesén. Na jó első 3 krémesén. A tökéletes végeredmény még várat magára, de büszkén állíthatom, az alap jó. Amint kifejlesztettem, beszámolok róla.
Na de vissza a májhoz. Ez az egyik kedvencem, ha májról van szó. A másik a házi májkrém, de arról majd máskor írok. Ha már májat kell ennem, akkor legyen kacsa (na jó liba is jöhet). Azért is szeretem ezt a receptet, mert amíg elkészül a hagymás tört krumpli köretnek, a máj is kisül, gyorsan megvan. Én nem voltam oda az állat-gyümölcs kombinációért, de amióta kipróbáltam a máj-alma párost, nyitottabb vagyok a hús-gyümölcs variációkra is.
Hozzávalók két főre:
35 dkg kacsamáj, kb. 2 pár (van, ahol pecsenyemájnak hívják)
2 alma (női ököl méretű)
4 ek olívaolaj
só, bors, majoránna
Először előkészítettem a májat. Lemostam, megtörölgettem, levágtam a nem kívánatos cafatokat, és szeletekre vágtam. Aztán nagyon picit besóztam és megszórtam a fűszerekkel. Tudom, hogy mindenki azt tanulja, hogy a májat nem szabad főzés előtt és közben sózni, de egy pici nem árt neki. Amíg a máj pihent, kivágtam az almák magházát, és ½ cm vastagra vágtam őket.
Egy serpenyőben felforrósítottam az olajat (érdemes magas falú serpenyőben sütni) és rádobtam a májszeleteket. Közepesnél kicsit alacsonyabb lángon 3–4 percig sütöttem, amíg a széle át nem fehéredett. Aztán megfordítottam őket. Sütés közben fogpiszkálóval szurkáltam a kritikus példányokat, hogy megnézzem, átsültek-e már. Amikor már nem folyt piros lé a szúrásnyomból, elkészült. Kivettem a májakat és betettem helyükre az almaszeleteket, szép sorban, hogy ne fedjék egymást. A közepesnél kicsit magasabb lángon 2–3 percig pirítottam, aztán átfordítottam őket és újabb pár percig sütöttem ezt a felüket is.
Az édes alma nagyon jól megy a fűszeres májhoz. Köretnek a hagymás tört krumpli a legjobb hozzá. Savanyúság fölösleges, hiszen ott az alma. Érdemes kipróbálni.
Ti hogy szeretitek a sült májat?

2011. február 24., csütörtök

Zablepény, zabból

Mint az első bejegyzésben már említettem, 5 évig voltam vegetáriánus. Akkor megtanultam, hogy a rizsen kívül más ehető, főzhető gabonák is léteznek. El lehet készíteni őket finoman is. Következő alkalommal a zabbal Finnországban, aztán Észtországban futottam össze. Itt reggelire – vagy inkább reggeli előtt – mindig volt zabkása. Ez erőt adott egész délelőttre, és még íze is volt.
Szeretnék bátorítani mindenkit, hogy egyen sokféle gabonát. Remélem a receptjeimmel tudok majd segíteni ebben. Vajon manapság gabonát enni miért bogarasság és miért csak a vegetáriánusok kiváltsága? Én hiszek benne, hogy ha megfelelő formában tálaljuk, valamilyen fogásként be tudjuk építeni a repertoárunkba.
Zab, Ő itt az Olvasó. Kedves Olvasó, ez itt a zab. Ismerkedjetek össze! Ez a  gabonaféle melegítő hatású. Magasabb a zsírtartalma, ezért inkább télen vagy hidegebb napokon érdemes fogyasztani. Javítja a koncentráló képességet és erősíti az idegeket. Csökkenti a koleszterinszintet.
A zabot lehet kapni szemes formában, pehelyként, lágy pehelyként vagy lisztként. Szerintem gabonából érdemes biot venni. Ha már úgysem fogysztunk annyit, legalább legyen jó minőségű. Ha zabpelyhet veszünk érdemes lágy zabpelyhet venni. Ez kisebb szemű, ezért hamarabb megfő, könnyebben feldolgozható. A liszt inkább sűrítésre jó, a sütemény vagy kenyér szétesik tőle.
Ez a recept kivételesen saját fejlesztés. Egy eredetileg sós receptet alakítottam át kicsit. A neve lepény maradt, mert az elején tepsiben sütöttem. Most már inkább palacsinta kinézetű, mert serpenyőben sütöm. Az gyorsabb. Palacsintának viszont nem szívesen hívnám, mert azért az mégis más.
Hozzávalók 1 főre:
50 g lágy zabpehely
1,25 dl tej
3 tk cukor (ízlés szerint lehet több is)
1 tojás
2 ek liszt
1 késhegynyi fahéj
1 tk vaj a sütéshez
Először a tejet és a zabpelyhet összeöntöttem és 1,5 percre, legmagasabb fokozaton a mikróba tettem. Aztán 10 percig állni hagytam, hogy a zabpehely magába szívja a tejet.
Utána belekevertem a tojást, a cukrot, a fahéjat és a lisztet. Egy palacsintasütőben felmelegítettem a vajat és beleöntöttem a zabos masszát. Kissé elsimítottam, hogy elérjen a széléig. Takaréklángon kb. 5 percig sütöttem, aztán megfordítottam. Ez a következőképpen történt: Felhúztam mindkét fogókesztyűt. Levettem a serpenyőt a tűzről, és a lepényt egy azonos méretű tányérra csúsztattam. A tányért lefedtem a serpenyővel és a serpenyőt és a tányért két oldalról összefogva, egy hirtelen mozdulattal átfordítottam, hogy a lepény a serpenyőbe kerüljön, arccal lefelé. Ezt a felét már csak kb. 3 percig sütöttem, ugyanúgy takaréklángon.
Én nagyon szeretem reggelire, egy kis fahéjas szilvalekvárral, vagy pl. gyümölcsös joghurttal sem utolsó. Babáknak is jó nyámmognivaló. Érdemes egy kicsit félretenni az előítéleteinket és kipróbálni.
Találkoztatok már a zabbal?

2011. február 23., szerda

Mákos kenyér

A mai éttermi élményemről inkább nem számolok be. Szót sem érdemel. Étteremnek sem nevezném.
Bezzeg a mákos kenyér. Először egy ismerősünknél láttam, akkor nem mertem megkóstolni. Nekem valahogy a mák csak darálva és édes formában létezik. Aztán némi rábeszélésre kipróbáltam. Azóta előkelő helyen szerepel a „milyen kenyeret süssek?” listán.
Alapjaiban ugyan olyan, mint az alapkenyér, csak mákos és hosszúkás. Azért leírom, hogyan készült.
Hozzávalók:
100 g teljes kiőrlésű búzaliszt
200 g búza rétesliszt
200 g búza finomliszt
2 ek mák (nem darált)
15 g friss élesztő
1 ek só
2 dl langyos víz
1 dl langyos tej
2 tk cukor
Először az élesztőt felfuttattam a cukros tejjel. Közben összekevertem a liszteket, a mákot és a sót. Amikor felfutott az élesztő, hozzákevertem a lisztes keverékhez, hozzáöntöttem a vizet is, és 10 percig gyúrtam. Fájó csuklóval nem esett túl jól, de hát Mariska szabadságon van, nem volt más választásom. Ezután langyos helyen hagytam kelni. Egy óra elteltével megint gyúrtam rajta egyet, de most már csak egy percig. Begyújtottam a sütőt és takarékra állítottam. Aztán hosszúkásra formáztam a kenyeret, bevagdostam a tetejét és a nyitott ajtójú sütőbe tettem fél órára.
Amikor megkelt, kivettem a kenyeret és a sütőt feltekertem 220°C-ra. Amíg melegedett a sütő, vizet forraltam a sütéshez. Amikor a sütő elérte a kellő hőfokot (kb. 5 perc), betettem a kenyeret, és a vizet fémedényben a sütő aljára tettem. Kb. 30-40 percig sütöttem. Akkor jó, ha az alját megkopogtatva mély, döngő hangot ad. Amikor kivettem, a tetejét megkentem vízzel és rácson hűtöttem ki.
Én leginkább vajas lekváros formában szeretem. De sós feltéttel is finom.
Érdemes kipróbálni. Fő a változatosság!
Ettetek már mákos kenyeret?

2011. február 22., kedd

Csíráztatni jó

Tényleg itt a tavasz. Nem csak hogy előjöttek a hangyák a negyediken, de egyre inkább éreztem, hogy ismét ideje nekiállni csíráztatni.
Első találkozásom a csírákkal és csíraevőkkel a bioboltos karrierem idején történt. Sok félét meg tudtam kóstolni. És lelkesen neki is álltam a csíráztatásnak. Első körben inkább a gyorsan kikelő fajokat választottam, hogy legyen sikerélményem. Eddig három módszerrel próbálkoztam, de egyik sem jött be igazán. A klasszikus kerámiatál, ami szép-szép, de nagyon kiszárítja a csírákat, mert elszívja előlük a vizet. A másik a biorganikos ferde csíráztató edény, ami olyan, mint egy befőttesüveg, csak műanyag és drága. És a befőttesüveg. Már csak egy utolsó reményem maradt, mégpedig a műanyag, emeletes, rettenetes színű csíráztatótál.
Múlt héten sikerült beszereznem egy példányt ebből a fajtából. Jól működik. Könnyen tisztítható, pont jól érzik magukat benne a magok és a kikelt növénykék is. Nem száradnak ki, nem penészednek be. Hurrá. Azoknak is ajánlom, akik nem szeretnek ilyenekkel szöszmötölni. Ezzel nem kell sokat.
Most mindenkit megkímélek a vitamin és tápanyag összetételektől, a lényeg az, hogy csíranövényt enni nagyon egészséges. Minden benne van, ami egy felnőtt növényben, csak koncetráltabban és könnyen emészthető formában. Ha valaki szeretne elmerülni a témában, ajánlom Viktoras Kulvinskas: Csíraételek c. könyvét. Olvasmányos, de azért kellően tudományos.
Nagyon sokféle magot lehet csíráztatni. Érdemes biot venni, amit kifejezetten erre a célra árulnak. Vetőmag nem jó. Érdemes még beszerezni egyet a fent említett emeletes csíráztatótálból. Nincs nagy választék a piacon, az eladó tudni fogja, mit szeretnénk. Utána már „csak” a csíráztatás marad. Először be kell áztatni a magokat (kb.1 ek) egy éjszakára, aztán másnap átöblíteni és világos, meleg helyre tenni. (Pontos leírás a csomagoláson.)
Naponta kétszer át kell öblíteni és 2-4 nap alatt ki is kelnek a csíranövények.
Első körben lucernát és retket csíráztattam. A lucerna fűízű, semmi extra, inkább a jótékony hatása miatt eszem. A retek jó csípős és retek ízű. A tegnapi sült hús zsírjából kent zsíros kenyérrel hmm. Csírát lehet tenni salátákba, szendvicsbe, vagy akár kenyérbe is bele lehet sütni.
Biztatnék mindenkit a csíráztatásra, vagy arra, hogy ha még nem kóstolta, kóstolja meg a csírákat. Bioboltokban lehet kapni készen is, ki lehet próbálni melyiknek milyen az íze. (Közeli ismerősöknek szívesen tartok kóstoltatót.) A konzerv mungóbab- és szója csírát nem javaslom, az más kategória.
Szoktatok csírát enni?

2011. február 21., hétfő

A helyes válasz: karaj


A mai ebédet két dolog inspirálta. Fontossági sorrendet nem szeretnék felállítani, nem is lehetne. Időrendben első a szüleim sült húsa. Bár már egy ideje önállóan főzök, az egyben sült húsokkal még nem sikerült baráti viszonyt kialakítanom. Egyszer egészen közelített, de ez elég elenyésző a 4 év távlatában. Ezért sajnos nem is próbálkozom vele. Meg nekem valahogy a hússütés férfidolog.
Múlt hétvégén szüleim előrukkoltak a lassan, sok zsírban sült sertéscombbal. Isteni volt. Szaftos, puha, mégis jól átsült. Elronthatatlannak tűnt. Zsírban, fűszerek közt, kis lángon elvolt magában. Ezt ki kellett próbálnom. Egy hétig ért bennem a gondolat. Aztán tegnap a wampon belefutottam az Enni jó lekvárokba. Kicsi, barátságos stand volt, zsúfolva lekvárokkal és csatnikkal na meg kóstolgatókkal. Tőlem szokatlan módon sikerült kikönyökölnöm némi helyet és ízlelgetés közben elbeszélgetnem a termelők egyikével. Valahogy utoljára került sor az almás hagymalekvárra. Nagyon megfogott. Lelki szemeim előtt egyből megjelent a szaftos sült hússal kézen fogva. Úgyhogy vettem is egy üveggel.
És akkor ma bátran vásároltam karajt és zsírt a mufurc hentesnél, és lélekben felkészülve, hittel felvértezve nekiálltam a megvalósításnak. A pontos instrukciókért persze kértem egy kis telefonos segítséget, de a fűszerezés rám lett bízva. Én most kicsit kevesebbet csináltam, ezért az itt leírt mennyiséget tovább kell sütni.
Hozzávalók:
1 kg sertéskaraj
½ kg sertészsír (lehet mangalica is)
egy szál rozmaring
két szál kakukkfű
6-8 gerezd fokhagyma félbe vágva
1 fej vöröshagyma
só, bors
A sütőt előmelegítettem 180 °C-ra. A zsírt 2 ek kivételével a jénaiba tettem, és betettem a sütőbe, hogy megolvadjon, amíg előkészítettem a húst.
Először megmostam és letörölgettem a húst. Aztán kis lukakat szúrtam bele és belenyomkodtam a félbe vágott fokhagymákat. Sóztam, borsoztam, bekentem zsírral (ehhez kell a 2 ek) és megszórtam a kakukkfűvel.
Egy serpenyőben, nagy lángon, minden oldalát megsütöttem, amíg ki nem fehéredett kb. ½ cm vastagon. Utána beletettem a jénaiba, mellé tettem a hagymát és a rozmaringot, és lefedve betettem a sütőbe. A lángot takarékra vettem. Másfél órát sütöttem. Akkor jó, ha megpuhult és a szúrás nyomán nem folyik belőle lé.
Összehasonlítva a fent említett egyszeri alkalommal, amikor nekifutottam a karajnak az eredmény hasonló lett. Akkor nagy lángon sütöttem egy órán keresztül. Hihetetlen, de így, lassú tűzön is megsült. Most azért egy kicsit szárazabbra sikerült, de hát ez mégsem egy bőrös karaj volt.
És ezután következett a várva várt pillanat. Felbontottam a hagymalekvárt. Igen, pont olyan volt, ahogyan elképzeltem. Baromira (már elnézést) illenek egymáshoz. Jó választás volt. Még egy valami, amiért érdemes egyben sütni a húst. A lekvár maga inkább édes, mint sós. Érezni a hagymát és a borsot (azt hiszem az csípett) és néha kiinteget egy-egy levél rozmaring. Az alma valahogy megszelídíti az egészet. Érdemes megkóstolni. És azt hiszem én is nekiállok majd kikísérletezni a saját változatomat.
Mindenképpen örömteli volt a nap. Sikerült a sült húsom és erőt adtak Enni jó lekvárék, hogy lekvárt főzni érdemes, ha van ötlet és lelkesedés.
Ez most kicsit olyan, mint az Oscar díjátadó: Köszönöm Istennek, a Szüleimnek és az Enni jó lekvárok-nak. Világbéke.
Szeretitek a sült húst?

2011. február 20., vasárnap

Csokis-kakaós süti

Nálunk ez fogalom. Csokis süti csak egy van. Semmi extra, de nagyon szeretjük. Gyorsan elkészül. Puha, omlós, eteti magát. Ez az a süti, amihez külön dobozt kell venni, ami ott kuksol a spájzban vagy a konyhaszekrényben, tele ezzel a finomsággal. Reggelire vaníliás tejjel vagy a délutáni kávé mellé, vagy csak úgy, bármikor.
Hozzávalók:
20 dkg liszt (a negyede lehet teljes kiőrlésű)
2 púpos ek kakaó
½ tk szódabikarbóna
¼ tk fahéj vagy chili
10 dkg étcsokoládé kis kockákra vágva
10 dkg szobahőmérsékletű vaj
15 dkg cukor (vagy 10 dkg gyümölcscukor)
1 tojás
Először a vajat habosra kevertem a cukorral. Belekevertem a tojást és jól összedolgoztam. Aztán hozzáadtam a kis kockákra vágott csokit. Én tibor márkájút szoktam venni, eddig ez vált be a legjobban. Tartalék játékosnak a szerencsi is jó. A csoki után elkevertem benne a kakaót és a fahéjat. (Néha fahéj helyett chilit keverek bele.) Végül belegyúrtam a szódabikarbónával elkevert liszteket.
Vizes kézzel kb. 5 cm átmérőjű korongokat formáltam és sütőlapra tettem őket. Előmelegített sütőben 200 °C-on 10-12 perc alatt megsütöttem. Mielőtt megsülne, a sütőből elkezd kiszivárogni az illata, innentől kezdve érdemes odafigyelni, nehogy megégjen az alja. Sütés közben kicsit megemelkedik és a csoki megolvad benne. Rácson hagytam kihűlni őket.
Nem túl édes, könnyű és puha. A csoki sokáig folyós marad benne. Érdemes kipróbálni. Kezdő konyhatündéreknek is ajánlom.

2011. február 19., szombat

Pórékrémleves másképp

És akkor, hogy legyen végre leves kategória is…
Ez egy alacsony költségvetésű, tartalmas leves. Inkább hidegebb napokra.
A recept eredeti neve pikáns póréhagyma leves. Az idők folyamán rá kellett jönnöm (jobb később, mint soha), hogy a pikáns egy étel nevében általában azt jelenti, abszolút elképzelhetetlen dolgok összefőzve. Esetünkben az alma és a póré keveredik. Fura.
Pár éve, egy tudománykommunikációs tréningen bemutatta nekünk egy pszichológus, hogyan is készül a jó pórékrémleves. A levesen keresztül mutatta be, hogy kell eladni egy kutatási eredményt. Egy életre megmaradt bennem. Az egyik titok a hagyma volt. A póré kevesebb cukrot tartalmaz, mint a vöröshagyma és a fokhagyma (a zöldségek közül ez a kettő tartalmazza a legtöbb cukrot), ezért kevésbé ég tőle a gyomor. (Itt mutattuk be a tudományos újdonságot, hogy miért is jó nekünk ez az eredmény.) A másik titok, hogy vajon kell megpárolni a pórét, mert ez hozza ki igazán az ízét (itt mutattuk be a technológiai újítást, a korábbi módszerekkel szemben). Mindezek tudatában nem lett volna szívem olívaolajat használni, ahogy a recept írja.
Hozzávalók:
1 szál póré
15 dkg burgonya
1 gerezd fokhagyma
½ piros, érett alma (kisebb női ököl méretű)
2 ek vaj
4 dl zöldségleves
1 dl tejszín
só, bors, kakukkfű
pirított napraforgó a tálaláshoz
Először meghámoztam a krumplit, a pórét, és kivágtam az alma magházát. A hagymát felkarikáztam, a krumplit és az almát kis kockákra vágtam. Érdemes minél kisebbre vágni, hogy hamar megfőjön.
Aztán megolvasztottam a vajat, rádobtam a pórét és lassú tűzön megfonnyasztottam. Amikor megpuhult, hozzáadtam az áttört fokhagymát, a krumplit, az almát, a kakukkfüvet és 5 percig pároltam. Aztán felöntöttem a zöldséglével, a tejszínnel és lassú tűzön addig főztem, amíg a krumpli megpuhult.
Amikor megfőtt, nagyon szép színes leves lett belőle. Sajnáltam összeturmixolni. Sóztam, borsoztam. Pirított napraforgómaggal lehet tálalni. A pirított zsemlekocka kivételesen nem illik hozzá, mert elég sűrű. Az alma ad egy kis édes-savanykás ízt a hagymának. Elsőre kicsit meglepő, de szerintem nagyon finom.
Szeretitek a pórékrémlevest?

2011. február 18., péntek

Kakukkfüves juhtúróval töltött rántott gomba

Kicsit dilemmáztam, hogy a mai menüből mit vessek monitorra, de végül a rántott gomba mellett döntöttem, hogy meg tudjam osztani felháborodásomat.
Már a gomba sem a régi. Nem gondoltam volna, hogy ezt is tönkre lehet tenni mezőgazdaságilag. Nem ez az első eset, hogy ilyen gombát kapok, illetve már egy ideje nem fordult elő, hogy rendes, gomba állagú, vékony „héjút” kapjak. Pedig több forrásom is van, ami eddig bevált. A mostaniak lehámozásánál elég nagy a veszteség és hihetetlenül kemények. Valahogy nem ehhez vagyok szokva. Ja biztos el vagyok kényeztetve, mert néha eredeti erdeit eszem. Lassan kezd foglalkoztatni a gondolat, hogy ezt is itthon kéne termeszteni. De se vízóraaknám, se pincém. Marad a jó forrás felkutatása. Nem értem mi történt a termesztett gombákkal, mit adnak nekik. Vagy már ez is gyors érlelésű?
Na de térjünk át a receptre. Büszkén azt gondoltam saját fejlesztés, de aztán meg kellett állapítanom, nem én találtam fel a spanyolviaszt. Azért most megosztom.
Hozzávalók két személyre:
6 db közepes fej gomba
5 dkg juhtúró
pár teáskanál tejföl
1 kk kakukkfű (v. 1/2 kk szárított)
só, bors
1 db tojás, liszt és zsemlemorzsa a panírozáshoz
olaj a sütéshez
A gombaszakértői tanfolyamon szigorúan a lelkünkre kötöttek néhány dolgot. Az első, hogy a gombát soha ne mossuk le vízzel, hanem hámozzuk. A második, hogy legkésőbb másnap együk meg a gombás ételt, ne tárolgassuk, mert elindulnak benne a bomlási folyamatok. (Sajnos arra már nem emlékszem, hogy miért nem szabad megmosni.) Mindezeket betartva először kivettem a gombák tönkjét, meghámoztam és lesóztam őket (a tönköket is). A tönkökből levágtam egy-egy vékonyabb korongot, amivel később befedtem a tölteléket.
A sózás hatására egy idő után vízcseppek jelennek meg a kalapok felszínén, ez természetes biológiai (vagy inkább kémiai) folyamat. (Ha már a biológiánál tartunk, nem mehetek el amellett, hogy meg ne osszam az olvasóközönséggel, hogy a tudomány mai állása szerint a gomba gomba. Nem növény :)
Amíg a gomba állt egy kicsit, a juhtúrót kikevertem annyi tejföllel, hogy ne legyen annyira darabos, de ne is folyjék (én nem ezt a szót írtam volna, de a szövegszerkesztő kijavított). Hozzákevertem a kakukkfüvet, sóztam, borsoztam.
Aztán megtöltöttem a kalapokat a töltelékkel, tetejükre tettem egy-egy tönk-korongot és bepaníroztam őket. Ez egy kicsit macerás. A gombát nehéz megforgatni bármiben is így, hogy meg van töltve.
Érdemes bő olajban kisütni. Először a töltelékkel felfelé, hogy minél kevesebbet kelljen töltelékkel lefelé sütni. Pár percig sütöttem őket, aztán óvatosan megfordítottam (sajnos nem voltam elég óvatos) és a töltelékes felét már csak egy percig sütöttem. Nem kertelek. Előfordulhat, hogy kifolyik. Most én is megszenvedtem vele. De ezt is a rossz gomba számlájára írtam. Azt meg pláne, hogy ennyi sütés után sem puhult meg. Felháborító.
Összességében gyorsan elkészül, nagyon finom, de óvatosan kell vele bánni.
Remélem senki kedvét nem vettem el. Érdemes nekifutni.
A gomba már tényleg nem a régi?

2011. február 17., csütörtök

Alma-répa saláta sajttal és sonkával


Ideje, hogy legyen valami a saláta kategóriában is, úgyhogy dokumentáltam egy jó kis téli vacsorasalátát.
Télen gyötör a lelkiismeret, amiért nem sikerül annyi zöldséget ennem, mint tavasszal vagy nyáron. Ilyenkor sajnos nem lehet jó minőségű alapanyagokat kapni. Salátát, ami talajt sem látott, nincs kedvem venni. A paradicsom és társai elég drágák és semmi ízük, fölöslegesen utaztak idáig. Egy megoldás maradt. Télálló gyümölcsök és zöldségek, gumók és gyökerek. Tele van velük a piac. Sütőtök, répa, cékla, retek-félék, zeller, karalábé, káposzták és társaik. Nem mondom, hogy minden napra egy saláta, de még az is beleférhet. Szabadon variálhatók.
A recept a fitnesz birodalomból származik, ezért minden grammra ki van számolva benne. Nekem nem okoz gondot ennyi kémiagyakorlat után, de vannak nálam szerencsésebbek (kevesebb laborgyakorlattal a hátuk mögött), akiknek lehet, hogy idegesítő. Úgyhogy ahol lehet, inkább emberi mértékegységeket használok a leírásnál. Önmagában, kenyér nélkül is megállja a helyét. Akkor a mennyiségek ¾-e elég egy főnek.
Hozzávalók két személyre:
10 dkg alma
10 dkg sárgarépa
2 szelet sonka (50 g)
40 g sajt (köményessel a legjobb)
Az öntethez:
3 tk natúr joghurt
2 tk olívaolaj
1 tk paradicsomlé (lehet ketchup is, ha nincs paradicsomlé)
½ kk mustár
½ kk cukor
pár csepp citromlé, csipetnyi só (és snidling vagy medvehagyma)
Az almát négybe vágtam, kivágtam a magházát és felkockáztam. A répát meghámoztam és felkarikáztam. A sonkát és a sajtot kis kockákra vágtam és  összekevertem a répával és az almával. Az öntethez összevegyítettem a hozzávalókat és leöntöttem vele a salátát. Egy kis snidling vagy szárított medvehagyma nagyon feldobja az öntetet.
Finom, ropogós. Jó hogy van benne sajt és sonka, így nem annyira monoton a rágás. Érdemes megkóstolni.
Ti milyen salátát esztek télen?

2011. február 16., szerda

Csak egy tízórai

Nem is tudom, hogyan magyarázzam ki magam. Talán fel leszek mentve, ha a tízórai fontossága felől közelítem meg ezt a banális banán fogást.
A tízórai fontos. Én pár éve szoktattam rá magam, hogy naponta inkább többször egyek és kisebb mennyiségeket. Ilyenkor a szervezet vércukor szintje nem ingadozik annyira, és nem leszünk farkaséhesek. Na meg 10 perc kikapcsolódás is ráfér az emberre. Úgy emlékszem az oviban is volt tízórai és uzsonna, szerintem nem véletlenül.
Kicsit dilemmáztam, hogy egyáltalán beszámoljak-e róla, mert annyira egyszerű. Végülis ez az én blogom, az én ételeimmel…(Na jó. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy négynapi munka után elkészült a kovászos kenyerem. Sajnos nem lett valami jó.  De nem akartam bejegyzés nélkül hagyni a napot.)
A neve legyen mondjuk joghurtos mézes banán.
Hozzávalók 1 személyre:
1 közepes méretű banán
1 doboz natúr joghurt
2 tk méz
egy csipet őrölt szerecsendió
A banánt felkarikáztam, leöntöttem mézzel, joghurttal és a tetejét megszórtam szerecsendióval.
Én nagyon szeretem. Más állapotban nem nagyon eszem meg a natúr joghurtot. A bolti gyümölcsös viszont tele van adalékanyagokkal.
Próbáljátok ki!
Ti mit szoktatok enni tízóraira?

2011. február 15., kedd

A maradék tojásfehérje újrahasznosítása


Jó hír azoknak, akik tanácstalanul állnak maradék tojásfehérjék fölött. Ki ne öntsétek! Íme egy remek felhasználási mód. Hogy a szakácskönyvet idézzem „Tipikusan a „nem szép”, ámde nagyon finom sütemények egyike.” Jó, mert alufóliába csomagolva sokáig friss marad. Így hideg téli napokon kakaóval vagy forrócsokival nagyon jó hangulatjavító. Én most  kakaós öntetet készítettem hozzá. A hozzávalókat a maradék fehérjék számának arányában lehet változtatni. Én most háromból sütöttem.
Hozzávalók:
6 tojásfehérje
160 g porcukor (vagy 120 g gyümölcscukor)
1 cs vaníliás cukor
80 g vaj megolvasztva és kihűtve
160 g liszt
1 citrom vagy narancs reszelt héja
30 g darált mandula vagy dió
Először kimértem a hozzávalókat és kivajaztam, liszteztem egy hosszúkás formát (pl. őzgerinc). A sütőt begyújtottam és takaréklángra állítottam. A tojásfehérjét kemény habbá vertem, és óvatosan, kanalanként hozzákevertem a cukrokat, citromhéjat, az olvasztott vajat, a darált mandulát végül a lisztet. A masszát belesimítottam a formába és betettem a sütőbe. 45-60 percig sütöttem. Bár ez inkább szikkasztás. Amikor szép halvány színt kapott elkészült.
A kakaós öntet hozzávalói:
30 g kakaó
1,25 dl cukor (fél bögre)
1,25 dl víz (fél bögre)
30 g vaj
pár csepp rum
A kakaót és a cukrot lábasba tettem és kevés vízzel csomómentesre kevertem. Csak ezután kevertem hozzá a többi vizet. Folyamatosan kevergetve felforraltam és még 10 percig takaréklángon főztem, amíg kicsit besűrűsödött. Amikor elkészült beletettem a vajat és a rumot. Amikor a vaj felolvadt, el is készült az öntet.
Nagyon szeretem a csoki/kakaó-narancs-rum hármast. Ebben az édességben nagyon jól kombinálható. Ha nincs kedvetek az öntettel pepecselni, lekvárral vagy nutellával is nagyon jó. Vagy csak úgy szárazon kakaóval vagy forrócsokival.
Ha legközelebb árva tojásfehérjéket láttok, jusson eszetekbe ez a süti!
Ti mit csináltok a maradék tojásfehérjével?

2011. február 14., hétfő

Pizza, szerintem


Azt hiszem ez volt az első dolog, amit megtanultam elkészíteni. Vagy legalábbis nagyon sokat csináltam már. Nem mint ha olyan öreg lennék, de szerintem több, mint 15 éve így sütöm. Lehetőség szerint minden héten. Itt is – mint mindig – az egyszerűségre törekszem. A feltétet sem bonyolítom. Két kedvenc van: a paradicsomos füstölt valamis és a juhtúrós csirkemelles. Aki éhes, ne olvassa tovább, vagy kezdje el futtatni az élesztőt. A tésztája könnyű, de nem az a kalácsos fajta, hanem finom ropogós.
A recept 4 személyre szól, de simán el lehet csipegetni ebéd után. Vacsorára nem nagyon szokott maradni.
Hozzávalók a tésztához:
40 dkg liszt (én keverem, a fele teljeskiőrlésű liszt)
20 g élesztő
1 dl langyos tej
2 kockacukor
2 ek olívaolaj
1 kk só
1-1,5 dl langyos víz
Hozzávalók a feltéthez:
40 dkg paradicsom (télen inkább konzerv paradicsomot használok, jobb íze van)
10 dkg sonka
8 dkg füstölt sonka
15-20 dkg sajt
5 dkg olajbogyó
pár szelet füstölt vagy sima mozzarella
1-1  kk bazsalikom és szurokfű (oregánó)
olívaolaj a kenéshez
Először a cukros tejben felfuttattam az élesztőt. Közben egy mély tálban átszitáltam a lisztet, közepébe mélyedést fúrtam, amibe a felfuttatott élesztőt öntöttem. Kicsit összekevertem a liszttel, de csak annyira, hogy még folyós legyen. Tetejére lisztet szórtam, és langyos helyen hagytam, hogy a kétszeresére keljen. Ez kb. 10 perc. Amikor felfutott, hozzákevertem a sót, olajat, és körülbelül 1-1,5 dl vizet. (Kezdjük kevesebbel, legfeljebb öntünk még utána.) Az elején kicsit ragadni szokott, de némi dagasztás után finom puha tészta lesz belőle. Megint kétszeresére kelesztettem.
Közben előkészítettem a hozzávalókat. Reszelés, szeletelés, darabolás. A paradicsomokat 1 percre forró vízbe szoktam dobni, hogy a héja kirepedjen és könnyű legyen lehúzni. (Télen kinyitom a paradicsomkonzervet.) A sonkákat, olajbogyót feldaraboltam, a sajtot lereszeltem, a mozzarellát felszeleteltem.
Amikor megkelt a tészta, begyújtottam a sütőt és 180 °C-ra állítottam. A tésztát kb. 1 cm vastagra nyújtottam. Kicsit türelemjáték, mert elég rugalmas és mindig visszaugrik. De az erő és a nyújtófa velünk van, győzzük le!
Kinyújtottam a tésztát (lehet kerekre vagy szögletesre is), és az olajjal megkent sütőlapra tettem. A tetejét is megkentem olívaolajjal és rátettem a felszeletelt paradicsomokat. Megsóztam. A következő réteget a sonkák alkották, majd az olajbogyó, végül a fűszerek. Előbb a reszelt sajtot tettem rá, aztán a szeletelt mozzarellát. Betettem a sütőbe és kb 20-25 perc alatt kisült.
Én nem szoktam elősütni a tésztát, van, aki igen. Így is ropogósra sül, nem ázik el. Érdemes kipróbálni.
Ti hogy szeretitek a pizzát?

2011. február 13., vasárnap

Juhtúrós pogácsa

Pogácsáért mindig érdemes visszanyúlni a gyökerekhez. Régen még tudtak pogácsát sütni. Két forrásom van ezekre az esetekre. Az egyik az Ínyesmester, ami nálunk szülőről gyerekre száll, a másik Horváth Ilona Szakácskönyve. Az Ínyesmestert azért is ajánlom mindenkinek, mert a nagyobb témakörök elején vannak olvasmányos, ismeretterjesztő részek is. Szerintem szerzői jogok miatt nem idézhetek, de érdemes lapozgatni, ha a kezetekbe akad. Most újra kiadták. Szerezzétek be, ha nincs meg.
Szóval pogácsánk alapreceptje Horváth Ilona szakácskönyvéből származik.
Hozzávalók:
50 dkg liszt
3 dkg élesztő
25 dkg vaj
25 dkg juhtúró
2 tojás sárgája
1 dl tejföl
1 dkg só
½ dl tej
1 kk cukor
1 tojás a kenéshez
Én fél adagot szoktam csinálni, de ha vendégségbe vagy túrázni viszem, simán elfogy egy egész adag is.
Az élesztőt a langyos tejjel és a cukorral felfuttattam. A lisztet elmorzsoltam a vajjal, aztán hozzákevertem az élesztőt, juhtúrót, tojássárgáját, tejfölt és sót. Elég lágy tészta lesz belőle. De kis kitartással összeáll és egy idő után már nem fog odaragadni mindenhová.
Amikor elkészült, meleg helyen hagytam egy órát kelni. Utána lisztezett deszkán 1 cm vastagra nyújtottam és kis szaggatóval (3 cm átmérőjű) kiszaggattam. Sütőlapra raktam őket és a tetejüket megkentem a tojással. Majd megint hagytam pihenni őket 15 percig.
Közben 200 °C fokra előmelegítettem, a sütőt. Tíz-tizenöt percig kell sütni, amíg megpirul a teteje.
Napokig friss, puha marad, de általában nincs rá ideje.
Szeretitek a pogácsát?

2011. február 11., péntek

A csirkemell, aki tejszínben sült

Hogy most már valami épkézláb ételt is tálaljak, dokumentáltam egyik kedvenc ebédemet. Gyorsan elkészül. A recept Nagynénémtől való, de már nem emlékszem, hogy el is készítette vagy csak elmesélte, hogy kell csinálni. Mindenesetre megosztom veletek.
Hozzávalók 2 személyre:
40 dkg csirkemell
1 kis doboz habtejszín
1 tojás
2-3 ek liszt
egy kis sajt a tetejére
olaj, só, bors
A csirkemellet közepesen vékony szeletekre vágtam, és kiklopfoltam, de épp csak annyira, hogy meglazuljanak a rostok. Nem vertem laposra, szegény elvesztette volna az ízét. Sóztam, borsoztam. (Borsozáshoz borsőrlőt használok, mert így sokkal finomabb a bors. Van íze, és nem csak csíp.) Egy tányérba lisztet tettem, egy másikban felvertem a tojást. A hússzeleteket először lisztbe, majd tojásba forgattam, mint amikor panírozunk, csak itt nincs zsemlemorzsa a végén. Egy jénait vékonyan kikentem olajjal és egymás mellé fektettem a hússzeleteket.  Leöntöttem a tejszínnel (igen jól láttátok a hozzávalókban habtejszínt írtam, mert az folyósabb, mint a főzőtejszín), reszeltem rá némi sajtot és megfelelő lángon készre sütöttem. Na jó nem. Kb. 180-200 °C-on 25-30 percig sütöttem a sütő felső rácsán.
A hús omlós puhára sül a tejszínben, érdemes kipróbálni. Szerintem rizs illik hozzá a legjobban.
Ti hogy szeretitek a csirkemellet?

2011. február 10., csütörtök

Csokipuding házilag


Nagyon szeretem a pudingot. Hidegen kikeverhetőt csak nomád körülmények között eszem. Emberi körülmények között inkább főzök házilag. Nem boltit. Rendeset, ami látott kakaót, vaníliát, cukrot és narancsot.
Nem bonyolult és sokkal finomabb, mint a fent említett bolti társa.
Van egy alapkrém, amit különféle hozzávalókkal lehet variálni. Íme a csokis, vagyis kakaós változat.
Hozzávalók két személyre:
2 tojás sárgája
3 csapott ek liszt (legjobb a zab- vagy kukoricaliszt)
1 púpozott ek kakaó
5 púpozott ek cukor
3 dl zsíros tej
1/2 rúd vanília vagy 1 ek vaníliás cukor vagy 1/4 kk vaníliapor
egy körömnyi narancshéj
A tejet feltettem főni a vaníliával, és a narancshéjjal. Közben a tojássárgákat habosra kevertem a cukorral. A habosra keverés azt jelenti, hogy a cukor felolvad, a krém kifehéredik és habos, könnyű lesz. Robotgéppel a legkevésbé fárasztó ez a művelet. Nagymamám mindig azt mondta:”addig kell keverni, amíg a fekete kutyából fehér nem lesz” És tényleg. Szóval miután elkészült a krém, hozzáadtam a lisztet és a kakaót. Amikor felforrt a tej, lehűtöttem és átszűrve, apránként hozzákevertem a kakaós masszához. Azért kell langyosan hozzáadni a tejet, hogy ne rántsa össze a tojást a keverékben. Aztán visszaöntöttem a lábosba és takaréklángon, folytonos keverés mellett addig főztem, amíg pudingállagú lett. Ez egy elég kritikus pont. Fontos, hogy egyfolytában keverjük. Az ember gyanútlanul kevergeti és amikor már azt hinné nem fog besűrűsödni, hirtelen felgyorsulnak az események. Amikor eléri a megfelelő hőmérsékletet, lehet érezni, hogy a lábos alján megindult a halmazállapot-változás. Keverjük, hogy egyenletesen sűrűsödjön. Pár perc kell csak neki. Amikor elkészült, kis tálkákba öntöttem és hagytam kihűlni.
Érdemes kipróbálni.
Szeretitek a főzős pudingot?
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...