2018. június 10., vasárnap

Cseresznyés kakaós tápióka puding


Egy kedves barátunk hívta fel a figyelmünket, hogy érdemes kipróbálni a tápióka pudingot. Amikor először kipróbáltam, az volt az első gondolatom, hogy nem csodálom, hogy Lady Lavender sportot űzött belőle, hogy másokra dobálja. Aztán a második, harmadik alkalommal már úgy készítettem, ahogy a csomagolásán volt és sokkal jobb eredményt kaptam. Alapvetően nagyon szeretem a pudingot, de egy-egy adagot nem tudok készíteni, ha éppen kedvem szottyanna enni. Így tápiókagyöngyből viszont könnyen adagolható. Ennek a mennyiségnek az egyik fele azonnal elfogy, a másik felét befőttes üvegbe töltöm és forrón lezárom, így pár napon belül is lesz egy uzsonnára való. Tényleg könnyen variálható, önmagában nincs íze, így bármivel fűszerezhetjük. Nem utolsó sorban gluténmentes alapanyag. Én most kakaóval és cseresznyével készítettem.
Hozzávalók 2 adaghoz:
40 g tápióka gyöngy
250 ml víz
150 ml tej, vagy növényi eredetű „tej”
24 g vaníliás cukor
1 csipet só
1 ek kakaópor
tetszés szerint cseresznye, málna, eper a fogyasztáshoz
A tápiókát lábasba tettem, majd felöntöttem a vízzel és 10 percig állni hagytam. Ezután beletettem a cukrot, sót és feltettem főni közepes lángon. Folyamatosan kevergettem, és amikor elkezdett sűrűsödni, belekevertem a kakaót is. Végül felöntöttem a tejjel és addig főztem, amíg a gyöngyök szép átlátszóak lettek. Tálkákba adagoltam, majd amikor kihűlt, betettem a hűtőbe, amíg fel nem vette a puding állagot.

2018. június 6., szerda

Parmezános csirke


A hét tanulsága: „Ja, csak kérni kell?” Úgy megszállt az ihlet, hogy csak úgy pislogok, remélem, kitart a lendület. Megint élvezem a főzést, blogolást és természetesen a produktum elfogyasztását is.
És akkor jöjjön is az első új recept, amit felvettünk a listára, mert gyors és finom. Eredetileg sütőben sül, de én sajnáltam volna, ha a szépen kisütött, ropogós bunda elázik a paradicsomszószban. Másrészről ilyen melegben csak indokolt esetben kapcsolom be a sütőt, mert nehezen viselem a nyarat a belvárosban.
Hozzávalók 4 személyre:
A szószhoz:
2 ek olívaolaj
1 gerezd felszeletelt fokhagyma
1/2 kk oregánó
1 csipet kakukkfű
3-4 levél bazsalikom
1 doboz darabolt paradicsom konzerv
Hozzávalók a húshoz:
2 csirkemell filé szép szeletekre vágva (kb ½ cm vastag)
só, bors
1 felvert tojás
5-6 ek zsemlemorzsa
5-6 ek reszelt parmezán
2-3 ek olíva olaj a sütéshez
Az egészet a paradicsomszósszal kezdtem. Az olajat felforrósítottam egy lábosban, majd 15-20 másodpercig pirítottam benne a fokhagymát. Ezután beletettem a fűszereket, sóztam, borsoztam végül felöntöttem a paradicsommal. Felforralás után fedő alatt, alacsony lángon addig főztem, amíg fakanállal már könnyen szét lehet nyomni a paradicsomot (nagyjából 10-15 perc). Közben elkészítettem a csirkét. A hússzeleteket sóztam, borsoztam, majd a tojásba mártottam, végül megforgattam a zsemlemorzsa és parmezán keverékében. A szeleteket felforrósított olajba tettem és közepes lángon, mindkét oldalukon 3-3 percig sütöttem. Azért hústű próbával érdemes ellenőrizni, hogy alaposan átsültek-e a szeletek (ha a beleszúrt fogpiszkálót kihúzva nem távozik folyadék, a hús biztosan átsült). Amikor minden elkészült, serpenyős sült krumplival (recept később) és balzsamecetes rukkolával tálaltam. Mosogatással együtt is megvan egy órán belül és elképesztően finom. Igazi nyár hangulatú fogás.

2018. június 3., vasárnap

Mese az ellaposodott repertoárról


Be kell, hogy valljam, elkényelmesedtem. Engem is elért az ellaposodott repertoár szindróma. Vagyis egyensúlyozva a munka1, munka2, háztartás, élet, pihenés között, főzés tekintetében túlélésre játszottam. Lassan ugyanaz a 10 kaja került fel a hűtőre kifüggesztett kívánság listára, és két hetes vetésforgóban ugyanaz került az asztalra. Az ellaposodó párkapcsolattal ellentétben ebből nem lehet kilépni, mert enni kell, és ha szűkös a keret, főzni is jobban megérni. Azonban ebben az időszakban tanultam meg azt is, hogy nem kell mindig belehalni a főzésbe, lehetnek kivételes napok, amikor leugrom egy gyrosra, vagy a kínaiba. Mérlegelni kell. És ebben szegény Uramnak mennyi év munkája van! A másik oldalról pedig úgy alakult, hogy megint képbe került a blog. Zavart, hogy elhanyagolom, mert régen azért erősen motivált, hogy legalább hetente egy újdonság felkerüljön mind az asztalunkra, mind a blogra.
Szóval elfogadtam a kihívást: keljen életre ismét a blog, újítsam fel a receptkészletet, legyen megint öröm a főzés, ha már időt szánok rá. Irány a piac (le kell győzni a lustaságot), preferáljam az idénygyümölcsöket, zöldségeket, vegyem fel a trendek fonalát. Csapjunk bele a lecsóba! J
Ha már rugalmas a munkaidőm, pénteken kiszaladtam a Hunyadi téri kispiacra. Mindent megvettem, ami csak belefér a hátizsákomba. Mivel alig voltak, tőlem szokatlan módon szóba elegyedtem egy árussal, isteni szamócát vettem (fele annyiért, mint a bolti görög eper), kajszit, ropogós cseresznyét. Egy másiknál spárgát kimérve, nem csomagban, így csak annyit vettem, ami egy étkezésre elég is. Uborka, koktélparadicsom, paprikák, patisszon magyar termelőktől. Inspiráló volt, beindult az agyam, pörögtek a receptek, és megint rá kellett jönnöm, hogy mennyivel jobb íze van ezeknek a cuccoknak, mint az előre csomagolt bolti testvéreiknek. Tényleg le kell győzni a lustaságot! Ha esetleg szintén alkotói válságban van a kedves olvasó, itt a jövő heti menütervezetem. Nem főzök minden nap frisset és tartunk húsmentes napokat is.
rántott patisszon rizibizvel és tartárral
tavaszi vegyes zöldségleves
tojásos nokedli
spárgás, sajtos karajszeletek


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...