2018. június 6., szerda

Parmezános csirke


A hét tanulsága: „Ja, csak kérni kell?” Úgy megszállt az ihlet, hogy csak úgy pislogok, remélem, kitart a lendület. Megint élvezem a főzést, blogolást és természetesen a produktum elfogyasztását is.
És akkor jöjjön is az első új recept, amit felvettünk a listára, mert gyors és finom. Eredetileg sütőben sül, de én sajnáltam volna, ha a szépen kisütött, ropogós bunda elázik a paradicsomszószban. Másrészről ilyen melegben csak indokolt esetben kapcsolom be a sütőt, mert nehezen viselem a nyarat a belvárosban.
Hozzávalók 4 személyre:
A szószhoz:
2 ek olívaolaj
1 gerezd felszeletelt fokhagyma
1/2 kk oregánó
1 csipet kakukkfű
3-4 levél bazsalikom
1 doboz darabolt paradicsom konzerv
Hozzávalók a húshoz:
2 csirkemell filé szép szeletekre vágva (kb ½ cm vastag)
só, bors
1 felvert tojás
5-6 ek zsemlemorzsa
5-6 ek reszelt parmezán
2-3 ek olíva olaj a sütéshez
Az egészet a paradicsomszósszal kezdtem. Az olajat felforrósítottam egy lábosban, majd 15-20 másodpercig pirítottam benne a fokhagymát. Ezután beletettem a fűszereket, sóztam, borsoztam végül felöntöttem a paradicsommal. Felforralás után fedő alatt, alacsony lángon addig főztem, amíg fakanállal már könnyen szét lehet nyomni a paradicsomot (nagyjából 10-15 perc). Közben elkészítettem a csirkét. A hússzeleteket sóztam, borsoztam, majd a tojásba mártottam, végül megforgattam a zsemlemorzsa és parmezán keverékében. A szeleteket felforrósított olajba tettem és közepes lángon, mindkét oldalukon 3-3 percig sütöttem. Azért hústű próbával érdemes ellenőrizni, hogy alaposan átsültek-e a szeletek (ha a beleszúrt fogpiszkálót kihúzva nem távozik folyadék, a hús biztosan átsült). Amikor minden elkészült, serpenyős sült krumplival (recept később) és balzsamecetes rukkolával tálaltam. Mosogatással együtt is megvan egy órán belül és elképesztően finom. Igazi nyár hangulatú fogás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...