2011. március 28., hétfő

Márványsajtos pappardelle házi tésztából


Ez a tészta még régebben készült, de gondoltam a sütiszériát megszakítva, valami kevésbé hizlaló (bár ez sem igaz) ebédfélét osztok meg. Böjt alatt fogyasztható és nagyon laktató.
Megint házi tészta. Egyszerűen nem tudok betelni vele. Tényleg érdemes egyszer kipróbálni. Főzéssel együtt annyi időt vesz igénybe, mint a bolti kifőzése. És sokkal finomabb.
Tészta hozzávalói 2 személyre:
1 db tojás
10 dkg rétesliszt
½ kk só
A tojást és a sóval elkevert lisztet összegyúrtam. Nem kell hozzá vizet önteni. Addig gyúrtam (5―8 perc), amíg sima, selymes lett a felszíne. Becsomagoltam folpakba és egy órára a hűtőbe tettem pihenni. Amikor kivettem, kicsit lelapogattam a sodrófával és kétszer áttekertem a tésztanyújtó legnagyobb résén. Behajtogattam a két hosszú szélét és megint áthajtottam kétszer, így már egészen szabályos oldalú csíkokat kaptam. Szépen lassan csökkentettem a rést, mindegyiken kétszer tekertem át. Az utolsó előtti fokozat volt a végső, így nagyjából 1,5 mm vastag lett a tészta. Ennyi. Gyorsan megvan.
A pappardelle attól az ami, hogy 2―2,5 cm szélesek a csíkok. A kinyújtott tésztákat nagyjából 2 cm szélesre vágtam. Bő, sós, olívaolajos, lobogó vízben főztem 3―4 percig. Igyekeztem nem szétfőzni. Gyorsabban kifő, mint a bolti mostohatestvére, így gyúrással, nyújtással együtt kb. ugyanannyi idő, mint ha boltit főznénk ki.
Miközben főtt a tészta elkészítettem a rokfortos öntetet.
Hozzávalók:
70 g márványsajt
1 dl tejszín
só, bors, oregánó, bazsalikom
egy kis vaj a kifőtt tésztához
A sajtot villával összetörtem és összekevertem a tejszínnel, sóztam, fűszereztem. A kifőtt, leszűrt tésztát elkevertem a vajjal és egy tűzálló tálba tettem. Majd leöntöttem a sajtos mártással. Forró sütőben körülbelül negyed óráig sütöttem, hogy egy kis színe legyen.
Én szeretem ezt a fajta sajtos tésztát. Nagyon gyorsan elkészül. Karakteres, és egyszerű. Érdemes kipróbálni.
Szeretitek a házi tésztát?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...