2011. március 26., szombat

Diókrémes süti

Tegnap már ettünk volna egy kis krémes sütit piskóta alappal. Piskótával még csak néhányszor próbálkoztam, de úgy igazán még sosem ástam bele magam a témába. Úgy látszik ez most egy ilyen hét. Mindenből az első…
Fel is lapoztam Lajos Mari-Hemző Károly 99 házi sütemény c. könyvét a „hogyan süssünk piskótát” fejezetnél. Nem titkolom, nagyon izgultam, hogy sikerüljön. Már csak azért is, mert ezek voltak az utolsó tojások és boltok már nem nagyon voltak nyitva akkor. Diós piskótatészta és diós, kissé pancsos krém. Mióta saját főzött krémeket készítek, nem nagyon vagyok oda a vajas, gej sütikrémekért. Ebből is majdnem kihagytam a vajat, de aztán kis rábeszéléssel mégiscsak tettem bele. De csak úgy módjával. Az állaga végett. Tegnap még el voltam telve a sok kóstolástól, de ma már nekem is ízlett. Nem bonyolult, csak sok mosatlant termel. Ha valaki „rendes" cukrot használ, akkor az itt leírt cukormennyiségeket szorozza meg 1,4-del.
Hozzávalók a diós piskótához:
60 g finomliszt
50 g darált dió
5 tojás
30+30 g gyümölcscukor
2 ek barna porcukor nádcukorból
Nekem már rögtön az elején sikerült elrontanom. Egy 30x40 cm-es tepsit érdemes hozzá sütőpapírral kibélelni. Én benéztem, és eggyel kisebbet készítettem ki. Minek következtében a tészta túl vastag volt és a közepe nyers maradt. De ahol megsült, ott nagyon szuper lett az állaga. Tehát kibélelünk egy 30x40 cm-es tepsit sütőpapírral!
A sütőt előmelegítettem 240 °C-ra.
A lisztet elkevertem a dióval és a sóval.
A tojások fehérjét robotgéppel kemény habbá vertem, majd apránként hozzáadtam a cukrot (30 g) és kemény, fényes habbá vertem. Közben a sárgákat kikevertem a cukor másik felével.
A felvert hab 1/3-át lazán beleforgattam a krémbe. Nagy, levegős mozdulatokkal, fentről lefelé érdemes forgatni. Lukas fakanál a legalkalmasabb erre a célra. Aztán rászórtam a lisztes keveréket és a maradék habot a tetejére halmoztam. Az egészet a fent leírt módon, lazán összedolgoztam. A masszát a tepsibe simítottam és 10 percig sütöttem.
Amíg a tészta sült, előkészítettem a pihentető eszközöket. Egy konyharuhát rácsra terítettem és megszórtam a porcukorral. Egy másik konyharuhát pedig benedvesítettem.
Amikor a tészta megsült, rögtön, egy mozdulattal a rácsra borítottam. Lehámoztam róla a sütőpapírt és lefedtem a nedves konyharuhával. Erre azért van szükség, hogy ne száradjon ki a tészta, fel lehessen majd tekerni.
Hozzávalók a töltelékhez:
1+1 dl tej
100 g gyümölcscukor
1 ek vaníliás cukor
20 g karamelles vagy vaníliás pudingpor (bio)
100 g vaj
½ dl víz
35 g gyümölcscukor
100 g darált dió
2 ek rum
tejszínhab
A töltelékhez elkészítettem egy krémes alapot és külön egy diós masszát. Amikor mindkettő kihűlt, csak akkor kevertem össze őket és úgy kentem a tésztára.
A tejet (1 dl) felforraltam a cukorral (100 g) és a vaníliás cukorral. Közben a pudingport kikevertem a másik 1 dl tejjel. Amikor a tej felforrt, hozzáöntöttem a pudingot és addig főztem, amíg elkezdett sűrűsödni. A krémet behűtöttem, és utána adtam hozzá a habosra kevert vajat.
A diós töltelékhez felforraltam ½ dl vizet a cukorral (35 g) és belekevertem a diót. Ha túl sűrű, lehet hozzá még egy kis vizet önteni. Egy percig főztem. Amikor kicsit kihűlt, belekevertem a rumot, végül a diós masszát a krémbe kevertem. És kész is. Én kissé nehezen láttam át elsőre, de gyorsabb megcsinálni, mint elolvasni.
A tésztám kicsit hiányos lett, úgyhogy kénytelen voltam a használható részekkel kimozaikolni egy jénait és erre öntöttem a krémet. Egy éjszakát a hűtőben pihentettem. Ha viszont a kedves olvasó a megfelelő méretű tepsiben süti ki a piskótát, akkor a megkent krémmel fel tudja tekerni. Remélem legközelebb nekem is sikerül.
A tésztája elképesztően könnyed, a krém pedig nagyon dós. Aki szereti a vajas krémeket, annak pláne nagyon fog ízleni. Kissé pancsos, de megéri a fáradtságot.
Kata vagyok. Van egy tepsid?

4 megjegyzés:

  1. Továbbítok egy megjegyzést a fészbúkról. Igen jól esett :): "Ma délután a Daubner-ben ettem hasonlót a Szépvölgyi úton.. de lehet, hogy ez finomabb! :)"

    VálaszTörlés
  2. A süti tetejére, tálaláskor. Köszönöm az észrevételt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a pontosítást, el is készítettem a sütit, finom lett :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...