2011. február 22., kedd

Csíráztatni jó

Tényleg itt a tavasz. Nem csak hogy előjöttek a hangyák a negyediken, de egyre inkább éreztem, hogy ismét ideje nekiállni csíráztatni.
Első találkozásom a csírákkal és csíraevőkkel a bioboltos karrierem idején történt. Sok félét meg tudtam kóstolni. És lelkesen neki is álltam a csíráztatásnak. Első körben inkább a gyorsan kikelő fajokat választottam, hogy legyen sikerélményem. Eddig három módszerrel próbálkoztam, de egyik sem jött be igazán. A klasszikus kerámiatál, ami szép-szép, de nagyon kiszárítja a csírákat, mert elszívja előlük a vizet. A másik a biorganikos ferde csíráztató edény, ami olyan, mint egy befőttesüveg, csak műanyag és drága. És a befőttesüveg. Már csak egy utolsó reményem maradt, mégpedig a műanyag, emeletes, rettenetes színű csíráztatótál.
Múlt héten sikerült beszereznem egy példányt ebből a fajtából. Jól működik. Könnyen tisztítható, pont jól érzik magukat benne a magok és a kikelt növénykék is. Nem száradnak ki, nem penészednek be. Hurrá. Azoknak is ajánlom, akik nem szeretnek ilyenekkel szöszmötölni. Ezzel nem kell sokat.
Most mindenkit megkímélek a vitamin és tápanyag összetételektől, a lényeg az, hogy csíranövényt enni nagyon egészséges. Minden benne van, ami egy felnőtt növényben, csak koncetráltabban és könnyen emészthető formában. Ha valaki szeretne elmerülni a témában, ajánlom Viktoras Kulvinskas: Csíraételek c. könyvét. Olvasmányos, de azért kellően tudományos.
Nagyon sokféle magot lehet csíráztatni. Érdemes biot venni, amit kifejezetten erre a célra árulnak. Vetőmag nem jó. Érdemes még beszerezni egyet a fent említett emeletes csíráztatótálból. Nincs nagy választék a piacon, az eladó tudni fogja, mit szeretnénk. Utána már „csak” a csíráztatás marad. Először be kell áztatni a magokat (kb.1 ek) egy éjszakára, aztán másnap átöblíteni és világos, meleg helyre tenni. (Pontos leírás a csomagoláson.)
Naponta kétszer át kell öblíteni és 2-4 nap alatt ki is kelnek a csíranövények.
Első körben lucernát és retket csíráztattam. A lucerna fűízű, semmi extra, inkább a jótékony hatása miatt eszem. A retek jó csípős és retek ízű. A tegnapi sült hús zsírjából kent zsíros kenyérrel hmm. Csírát lehet tenni salátákba, szendvicsbe, vagy akár kenyérbe is bele lehet sütni.
Biztatnék mindenkit a csíráztatásra, vagy arra, hogy ha még nem kóstolta, kóstolja meg a csírákat. Bioboltokban lehet kapni készen is, ki lehet próbálni melyiknek milyen az íze. (Közeli ismerősöknek szívesen tartok kóstoltatót.) A konzerv mungóbab- és szója csírát nem javaslom, az más kategória.
Szoktatok csírát enni?

5 megjegyzés:

  1. Jelentkeznék a kóstolóra! :-)

    VálaszTörlés
  2. Szia Kata! Köszönöm a kóstolót! Hát én is megpróbáltam a csíráztatást!A retekmag nemcsak finom,de gyorsan is fejlődik ki.Hagyma- és fokhagymamaggal próbálkozom most. Sajnos egy kicsit/nagyon/szagosak és lassan fejlődnek,de remélem,hogy a javunkra válnak. Kati

    VálaszTörlés
  3. A fokhagymára kíváncsi leszek, azt még nem kóstoltam. Majd hagyjatok egy kis kóstolót :) k

    VálaszTörlés
  4. ó, nem is emlékeztem hogy Neked is van ilyen bejegyzésed, jó most megtalálni:)
    legközelebb veszek hagymát és retket is, egyelőre nem mertem, de a mungóbab így frissen nekem nagyon ízlik, olyan íze van, mint az extrafriss zöldborsónak. És a kis csírájával meg is akaszkodik a kenyéren, nem gurul le róla mintha borsó lenne:) Tomi szerint olyanok mint kis kikelő ufók. :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...