2011. augusztus 18., csütörtök

A világ legpancsosabb lasagne-ja


Na ez az első étel, amit csak azoknak ajánlok, akik:
- nagyon unatkoznak
- temérdek idejük van
- szeretnek mosogatni
- kipihentek és
- nagy konyhájuk van, ahol két ember is kényelmesen főzőcskézhet két külön gáztűzhelynél.
Nagyon szeretek többesben főzni és tegnap úgy alakult, hogy ketten főztünk, illetve én inkább asszisztáltam és rengeteget mosogattam. Ketten három óra alatt készültünk el a lasagne-val, pedig nem lazsáltunk.
A recept nem tudom, honnan származik, úgyhogy ha valaki ráismer és sajátjának érzi, attól elnézést kérek. Ha tudnám, biztosan közölném. Valahonnan a netről…
A végén már követni sem volt erőm, mivel mit kell csinálni. Mit öntünk mihez, melyik serpenyőbe. És a vége felé már beugrott, ezt már múltkor is megfogadtuk, hogy másképp csináljuk.
Az egész ott kezdődött, hogy este nyolckor néztem bele a receptbe, amikor is konstatáltam, hogy nincs itthon minden hozzávaló. Pedig aznap már 4 helyen voltam beszerezni. Na sebaj, az ötödik beszerző körút után, fél kilenckor már neki is álltunk. Az én tisztem volt a kuktáskodás, a Zuram pedig a fakanalat forgatta.
A végére nagyon elfáradtunk, a sütést már félálomban vártuk végig. De minden fáradtságot megért, nekem nagyon ízlett. Legközelebb inkább másik receptet választok, vagy nem fogom ennyire bonyolítani. (És ha szeretném a rossz szóvicceket, most azt mondanám nem is bolognai, hanem bonyolai :)
Ha a poszt végére értek és még mindig van kedvetek nekiállni, minden elismerésem. De ezt a verziót inkább az ellenségeimnek kívánom :)
Hozzávalók egy hadseregnek:
Egy csomag lasagne tésztalap vagy 3 tojásból készült házi tészta
500 g darált hús (inkább sertés, hogy hamarabb megsüljön)
1 közepes hagyma
2 kisebb sárgarépa
1 fehérrépa (gyökér)
Fél zeller
1 konzerv darabolt paradicsom
1 kicsi paradicsompüré
Paradicsomlé
Olívaolaj
Só, bors
Oregánó, rozmaring
2 gerezd fokhagyma
Reszelt sajt
A besamelhez:
50 g vaj
50 g liszt
750 ml tej
Só, bors, szerecsendió
A zöldségeket megpucoltuk, kis lukú reszelőn lereszeltük. Kevés olajon pároltuk, aztán hozzáadtuk a paradicsomkonzervet némi vízzel, és puhára pároltuk az egészet. Amikor megpuhult minden, turmixoltuk, félretettük. (Elrettentésképpen első körben egy tányér, egy hámozó, egy kés, egy reszelő, egy fakanál, egy serpenyő, egy tál és egy turmix használódott el.)
Egy következő serpenyőben az apróra vágott hagymát üvegesre pirítottuk, aztán hozzáadtuk a külön tálban sózott és borsozott darált húst. Megpároltuk, aztán hozzáadtuk a paradicsomos szószt, a paradicsompürét, a paradicsomlevet és a fűszereket. Összeforralás után kész is van. (Ebben a körben elhasználtunk egy újabb serpenyőt (illetve a régebben használtat, de azt is el kellett mosni), fakanalat, vágódeszkát, kést, tálat, konzervnyitót/paradicsomos üveget.)
Miközben készült a ragu, kinyújtottam a tésztát. Ez egy három tojásból készült házi tészta volt. Recept és készítés itt. (Nem kell megijedni, egy tojásra 100 g liszt jut. Tehát három tojáshoz 300 g liszt jár.)
A besamelhez egy teflonos lábosban felolvasztottam a vajat, majd beletettem a lisztet. Aztán apránként, folyamatosan keverve hozzáadtam a tejet. Állandóan kevergetve, kis lángon sűrűsödésig főztem. A vége előtt kicsivel sóztam és fűszereztem. (Itt csak  egy sajtreszelő, tányér, egy mérőedény, tálka, lábas és mártáskeverő koszolódott el.)
A sütőt előmelegítettem 190 °C-ra. Egy tepsit kikentünk vajjal, az aljára került egy kis besamel. Erre fektettük a nyers tésztalapokat egy rétegben (nem kell előre megfőzni). A tésztára került a ragu, majd a reszelt sajt. A rétegezést addig folytattuk, amíg tartanak a hozzávalók. A tetejére tészta kerüljön, amit bőségesen fedjen be a besamel. Végül megszórtuk reszelt sajttal és addig sütöttük, amíg megpirult a sajt a tetején. (Itt már csak két merőkanál koszolódott.)
Sütéssel együtt majdnem három órába telt, mire elkészült. A sütés végére megpuhul a tészta is, nem kell előre főzni. Kicsit sok répa került bele, de nekem nagyon bejött. Szóval tényleg finom, csak sok meló van vele.
Gondoljátok meg :)
Van egyszerű lasagne receptetek?

2 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...