2012. július 6., péntek

Csirke tikka masala

Nem tudom, honnan jött az a remek ötletem, hogy kánikulában csípőset tegyek az asztalra. Persze ez már csak akkor tudatosult bennem, amikor az első falat chili útjára indult. Most már tudom: ez egy tartalmas, laktató, melegítő fűszerekkel teli étel, amit télen jobban élveztem volna. Persze eszméletlenül finom volt, de a következményeit viselnem kellett. Nem gondoltam, hogy ennél is jobban melegem lehet.
A recept Jamie Főzőiskolájából származik, ez is egy olyan add tovább recept. A curry-paszta elkészítése kicsit több időmbe telt, mert már nagyon kókadt voltam, de utána már gyorsan elkészült. Füstölt paprikám nem volt (rendes sem), úgyhogy gagyi módon egy kis házi erős pistával helyettesítettem.
Hozzávalók a pasztához:
2 gerezd fokhagyma
1 hüvelykujjnyi friss gyömbér
1 kk cayenne-i bors
1 kk füstölt paprika
2 kk garam masala
½ kk só
2 ek mogyoróolaj (nálam most szezám volt)
2 ek paradicsompüré
2 chili (friss)
1 csokor koriander
1 ek kókuszreszelék
2 ek őrölt mandula
1 kk római kömény
1 kk koriander
A koriandert és a római köményt eredetileg egészben kell megpirítani és utána összetörni, de mivel csak őrölt formában álltak rendelkezésre a fűszerek, úgy pirítottam őket. A megpirított fűszereket és a többi hozzávalót alaposan összeturmixoltam.
Hozzávalók a tikka masalához 4 személyre):
1 csirkemell (kb. 1/2 kg volt)
2 közepes vöröshagyma
1 chili
1 hüvelykujjnyi friss gyömbér
1 csokor koriander (én kihagytam)
olívaolaj
diónyi vaj
1 adag tikka masala paszta
só, bors
1 db 400 g-os paradicsom konzerv
1 db 400 g-os kókusztej konzerv
plusz: joghurt, citrom, szeletelt mandula (nekem kimaradt) a tálaláshoz
A csirkemellet felkockáztam, a hagymát vékonyan felszeleteltem, a chilit és a hámozott gyömbért apróra vágtam.
A serpenyőben felforrósítottam az olajat, majd felolvasztottam benne a vajat. Beletettem a hagymát, chilit, gyömbért (koriander is ekkor kell bele) és addig pirítottam, amíg a hagyma megfonnyadt és egy kis színt kapott. Aztán hozzáadtam a pasztát és a húst és alaposan összekevertem. Sóztam, borsoztam és ráöntöttem a paradicsomot és a kókusztejet. Lassú tűzön 20 percig főztem. Nekem akkor még nem igazán tetszett az állaga, úgyhogy fedő nélkül tovább főztem, hogy sűrűsödjön a leve.
Na erre a dologra használom azt a szót, hogy fantasztikus. Ízek kavalkádja, mégsem tolakodik egyik sem. Nem egy könnyű nyári étel, úgyhogy nem sértődöm meg, ha nem adjátok tovább azonnal (tanuljatok a hibámból), de télen mindenképpen jusson majd eszetekbe.
Tanuld meg és add tovább!

3 megjegyzés:

  1. Guszta és finom étel. Attól, hogy csípős, lehet enni kánikulában is. Indiában sincs fagypont alatt a hőmérséklet, s a spanyolok, portugálok is tesznek chilit ételeikbe, még a hideg gazpachoba is.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Hobbychef!
    Köszönöm a megjegyzést. Én is pont ezen morfondíroztam a bejegyzés után.

    VálaszTörlés
  3. Én is megtudnám enni bármikor!:)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...