2012. július 26., csütörtök

Brokkolis citromos csípős csirkemell

Ritka pillanatok egyike volt, amikor mindketten úgy gondoltuk, jól esne már egy kis brokkoli. Én még hagyján, de a Zuram? Nem is akartam sokáig húzni a dolgot, nehogy meggondolja magát. Az első recept, ami eszembe jutott és szeretjük, az ez a brokkolis citromos szezámmagos csirkemell.
Az eredeti recept nem csípős, de mostanában annyira rákattantam a chilire, hogy ki kellett próbálnom ebben is. Az eredeti recept az Egymillió menü c. kis lapozgatós szakácskönyvből származik. Csípős nélkül is nagyon finom, nyugodtan ki lehet hagyni.
Hozzávalók 2-3 személyre:
250 g csirkemell
300-400 g brokkoli
½ citrtom
2 ek szójaszósz
2 ek olívaolaj vagy szezámolaj
só, bors
1 kis szárított chili, de lehet akár friss is ízlés és kapszaicin tolerancia szerint
2 ek szezámmag
A csirkemellet felkockáztam, sóztam, borsoztam, beleszórtam az apróra vágott paprikát, belereszeltem a fél citrom héját, belefacsartam a levét, és meglocsoltam az olajjal és a szójaszósszal. Jól összekevertem, hagytam állni.
A brokkolit megmostam, kis rózsákra szedtem. A szárát is felaprítottam és a kisebb leveleket sem hagytam veszni, mellé tettem. Vizet forraltam, és 2 percig előfőztem a brokkolit. Csodás élénkzöld színt kapott.
A szezámmagot szárazon aranybarnára pirítottam.
Aztán felforrósítottam a wokot (sima serpenyő is jó), pici szezámolajjal meglocsoltam és rádobtam a húst. Folyton kevergetve megpirítottam. Rázogatni jobb lett volna, de annyira nehéz a wok, hogy ehhez még gyúrnom kell. Amikor a hús szép barnásra sült, hozzáadtam a brokkolit és pár percig együtt sütöttem őket. Végül beleszórtam a szezámmagot és összeforgattam. Persze a magok úgy gondolták, hogy jobb nekik a wok falán, de azért nem adtam fel, ráerőszakoltam őket a brokkolikra.
A szakácskönyv krumplipürét ajánl hozzá. Megerősíthetem, tényleg azzal a legjobb, de köret nélkül, önálló ételként is megállja a helyét. Finom omlós a hús, egy kis citrusos beütéssel, a brokkoli kellemesen roppanós, kicsit csípős.
Tessék kipróbálni, mert a brokkoli jó dolog.

2 megjegyzés:

  1. Hú! Ez nagyon jól néz ki! Szerintem ezt én is kipróbálom.Kell már némi változatosság,
    ami a csirkét illeti! köszi,puszi Anya

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...