2012. április 9., hétfő

Húsvéti saláta


Arra gondoltam elkezdem összegyűjteni, kitalálni, hogyan lehetne kicsit más ruhába öltöztetni a húsvéti kajamaradékokat. Első körben ezzel a salátával állnék elő.
Történt ugyanis, hogy az első két alkalommal elfogyasztott sonka-tojás-kalács triumvirátus után kissé unalmassá vált a dolog. Pedig most van „szezonja”, a mennyiségekről már nem is beszélve.
Minden előgondolat nélkül elkezdtem apró kockákra vágni egy szelet sonkát és két főtt tojást. Karikáztam hozzá egy szál újhagymát. Szigorú rendben tányérra tettem mindet, elszeparálva, nem keverve (és rázva sem). Amit még hiányoltam, az a torma. Bízva az ösztöneimben, máris nyúltam a hűtőbe majonézért és tejfölért. Összevágtam néhány levél medvehagymát és elkezdtem a vegyítést.
Végül egy színes, illatos, átváltozott húsvéti menü bontakozott ki, átitatva egy kis tavasszal.
Hozzávalók per fő:
1 szelet sonka (nálam házi füstölt kötözött volt)
1 vagy 2 főtt tojás
1 szál újhagyma
Az öntethez:
2 ek majonéz
2 ek tejföl
2 tk torma
1-2 ek aprított medvehagyma vagy snidling
kevés mustár
só, bors

És akkor ne feledjétek, hogy remek tormalevest lehet készíteni a sonka főzőlevéből, amiről már írtam, vagy pl. a sonkából sonkakrémet is ki lehet keverni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...