2012. április 2., hétfő

Buggyantott tojás egy kiadós reggelihez


Azt hiszem a nagy dolgozás és nem főzés az étkezés rovására ment. A reggelik is kissé egyhangúak lettek, ami azért eddig nem volt rám jellemző. Soha nem indultam el reggelizés nélkül. Inkább elkéstem (amit nagyon gyűlölök), de üres gyomorral nem álltam neki a napnak. Hol édes, hol sós, süti, kenyér, kásák, müzlik, gyümölcsös joghurtok, palacsinták, a gazdag vasárnapi rántottáról már nem is beszélve. Egyszóval szégyelljem magam, amiért így elhanyagoltam a reggelit!
A Jamie könyveket lapozgattam, amikor az egyikben belebotlottam a tojásokba. Itt volt a buggyantott változat is. Még sosem ettem azelőtt, ki akartam próbálni.
Hozzávalók:
2 tojás fejenként
Egy lábosban vizet forraltam egy kis sóval. Amikor felforrt, kivettem a tojást a hűtőből, feltörtem, majd egy csészébe öntöttem. A csészéből óvatosan a lassan bugyogó vízbe csúsztattam. Egy-két percig főzve lágyabbra fő, 3-4 percig főzve már egy kicsit keményebb lesz. Én inkább a 3 és fél perces változatot kedvelem. Ekkor a sárgája a szélén kemény, de a közepe még folyós (de nem nyers). Amikor megfőtt, szűrőkanállal kiszedtem, leszárogattam, majd vajas pirítósra tettem. Sóztam, borsoztam, megettem.
Hát így készül egy egyszerű, gyors, de kiadós reggeli. A cselesebbek, mártást is készíthetnek hozzá. Én még gyúrok rá egy picit, de majd beszámolok róluk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...