2011. április 18., hétfő

Gesztenyés kakaós süti

Nahát! Micsoda véletlen, hogy már megint gesztenyés valami. Mert hát ugye megmaradt egy csomag gesztenyemassza fele. Csak úgy magában, tejszínhabbal túl egyszerű lett volna késő este. Egy egésznapos, fizikailag és szellemileg is igen fárasztó program után valamilyen megmagyarázhatatlan okból nekiálltam süteményt sütni. Csak úgy pihenésképpen.
Tehát a gesztenye adott volt, lett hozzá kakaós piskóta. Kis csalással a sütőporos változat, hogy biztosan sikerüljön. A krémen vacilláltam kicsit, mert a vajas krémért nem vagyok oda. Végül a főzött krém mellett döntöttem. Tetejére még került egy kis reszelt csoki. Hm. Nem nagy alkotás, ám igen ízletes.
Hozzávalók a piskótához:
4 tojás sárgája és fehérje
30+30 g gyümölcscukor
80 g liszt
20 g keményítő
20 g kakaó
2 csapott kk sütőpor
némi vaníliapor
Először kibéleltem egy 30x40 cm-es tepsit sütőfóliával és a sütőt előmelegítettem 240 °C-ra.
Aztán kimértem a lisztet, keményítőt, kakaót, sütőport, vaníliát és sót, majd összekevertem őket. A tojások sárgáját habosra kevertem 30 g cukorral. A fehérjéket kemény habbá vertem, majd apránként hozzáadva a másik adag cukrot (30 g) tovább vertem, amíg fényes nem lett. A felvert hab 1/3-át lazán a tojássárgás masszába forgattam, majd rászitáltam a lisztes keveréket, végül ráöntöttem a cukros tojásfehérjét. Nagy, laza mozdulatokkal összeforgattam az egészet, amíg homogén lett. Nem szabad keverni, mert összetörik a hab! A tésztát a tepsibe simítottam és 8 percig sütöttem.
A kisült tésztát egy másik fóliára borítottam és a tetejéről (ami eddig az alja volt) lehámoztam a fóliát. Majd egy nedves konyharuhával letakartam. Ez azért fontos, hogy ne száradjon ki a tészta, amíg hűl.
Hozzávalók a krémhez:
125 g gesztenyemassza
2 tojás sárgája
2+2 ek gyümölcscukor
20 g keményítő
2,5 dl tej
1 ek rum
vaníliapor
A krémhez felforraltam a tejet 2 ek cukorral és kevés vaníliaporral. Közben a tojássárgákat habosra kevertem a másik adag cukorral, majd elkevertem benne a keményítőt is. Amikor a tej hűlt egy kicsit, apránként a tojásos masszához kevertem majd visszaöntöttem a láboskába és takaréklángon sűrűre főztem. Amíg hűlt egy kicsit a krém, összetörtem a gesztenyemasszát. Majd belekevertem a krémet és a rumot, és alaposan, csomómentesre kevertem az egészet.
A tésztát keresztben félbevágtam, így kaptam 2 db 30x20 cm-es téglalapot. Az egyiket megkentem a krém egyharmadával, majd ráfektettem a másik lapot és befedtem a maradék krémmel. Végül egy kis csokit reszeltem a tetejére.

Nagyon egyszerű, de nagyon finom. Valahogy úgy szétolvad az ember szájában. Persze egy kis tejszínhab nem ront az összképen. Érdemes kipróbálni.
Szeretitek a gesztenyét?

2 megjegyzés:

  1. http://www.medi-netline.hu/index.php?page=shop.product_details&category_id=15&flypage=flypage-ask.tpl&product_id=8057&option=com_virtuemart&Itemid=2&vmcchk=1&Itemid=2

    lehet kapni biot (pl. sonnentor, rapunzel), nem biot (pl. íz-tár, fűszerfutár)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...