2012. november 18., vasárnap

Madártej


Már nem is tudom hogyan történt, egyszer csak arra jutottunk, hogy csináljak madártejet. Még sosem készítettem, mindig csak Anyukámat kértem meg, hogy lécci-lécci legyen madártej. És valamiért sosem lestem el tőle, hogyan csinálja, pedig isteni finomra szokott sikerülni. (Halkan megjegyzem, olyan finomat még sehol sem ettem.)
Fogtam hát a szakácskönyveket és alaposan áttanulmányoztam, hogyan is készül, végül mentem a saját fejem után. Eléggé féltem tőle a tegnapi sikertelenség sorozat után, de azért nagyon összpontosítva nekiláttam. Tudtam, hogy sosem lesz olyan, mint Anyué, de egyszer nekem is el kell kezdenem. A végére már látszott, hogy ez nem is annyira bonyolult, mint gondoltam. Közepesen könnyű, és gyakorlatilag csak tej, tojás és cukor kell hozzá. A cukor mennyiségén nyugodtan lehet változtatni. Én gyümölcscukrot használtam, az evőkanál itt csapott evőkanál volt. „Rendes” cukornál lehet púpozott evőkanál is. A vaníliás cukor házi volt, tehát a tejbe kerültek vaníliadarabok és magok is.
Hozzávalók 4 személyre:
3 db tojás
6 dl tej
2 tk liszt
a fehérjéhez 1 ek (por)cukor
a sárgájához 2 ek cukor
a tejhez 2 ek vaníliás cukor (1 csomag, ha boltit használunk)
Először a tejet egy teflon lábosban, alacsony lángon, 2 ek vaníliás cukorral feltettem melegedni. Néha ránéztem és megkevertem, hogy ne ragadjon le az alja.
Közben szétválasztottam a tojásokat, és a fehérjét egy csipet sóval és egy evőkanál cukorral kemény habbá vertem. Ennek ismertetőjele, ha a habverőt kihúzva csúcsocska képződik, ami nem hajlik el. Kicsit bátrabb megoldás, ha a tálat fejjel lefelé fordítjuk, ha a hab nem mozdul el, elég kemény. Elvileg mostanra a tej is felforrt.
A tejbe evőkanálnyi méretű habgaluskákat szaggattam. Nem szabad egyszerre túl sokat beletenni, mert legalább kétszeresére dagad a tojáshab. Alacsony lángon, fedő alatt 1-2 percig főztem, de nagyon résen kell lenni, nehogy kifusson a tej. Aztán megfordítottam a galuskákat, és további egy percig főztem. Végül tálra szedtem a habfelhőket.
A tejet átszűrtem, és kiegészítettem, hogy megint 6 dl legyen. A tojássárgákat habosra kevertem 2 ek cukorral és a liszttel, majd lassan csorgatva hozzákevertem a meleg tejet. Visszatettem a tűzre, és állandóan keverve besűrítettem. Csak akkor öntöttem a tojáshab felhők alá, amikor langyosra hűlt. (Ha a sodó túl sűrű, lehet még tejjel hígítani.)

Megjegyzés: én házi vaníliás cukrot szoktam készíteni. Ami azt jelenti, hogy fél kg (gyümölcs)cukorhoz veszek egy rúd vaníliát (250 Ft). Félbehasítom, kikaparom a magjait, a megmaradt hüvelyt 3-4 részre töröm, és a magokkal együtt hozzákeverem a cukorhoz. Jól záródó üvegben 2 hétig érlelem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...