2014. február 12., szerda

Az eddigi legjobb chocolate chip cookie

Kissé elmaradásban vagyok, tele a tár új receptekkel, csak kicsit időhiányban szenvedek. De legalább főzni van időm. A már sokszor emlegetett „egyszer ezeket mind kipróbálom” listáról jöjjön most a chokolate chip cookie, vagyis A chokolate chip cookie.
A recept írója szerint ez a világ legjobbja, de mivel én még nem kóstoltam mindet, nem teszek ilyen részrehajló kijelentést. Az viszont tény, hogy ez az eddigi legjobb, amivel eddig találkoztam.
A szerző említ pár trükköt, ami a biztos siker felé vezet, ezek közül egy a hosszú pihentetési idő. Vagyis napokig áll a tészta a hűtőben. De mivel ha sütiről van szó én sem vagyok túl türelmes, egy kis adagot kisütöttem 5 óra pihentetés után, a többit meg csak másnap, 29 óra pihentetés után. Lehet 72 órát is pihentetni, de ez nem hiszem, hogy annyival növelné az élvezeti értékét. Nekem nagyon bejött, főleg, hogy reggel pl. csak kikapjuk a tésztát a hűtőből, előmelegítjük a sütőt, közben megformázzuk a tésztát és fél óra múlva már csipegethetünk is belőle a kávé vagy kakaó mellé.
Eredeti recept innen. (Halkan megjegyzem, szerintem az enyémek sokkal szebbek lettek.)
Hozzávalók:
2 csésze simaliszt
1 2/3 csésze kenyérliszt
1 ¼ tk szódabikarbóna
1 ½ tk sütőpor
1 ¼ csésze vaj (kb. 280 g)
1 ¼ csésze barnacukor
2 tojás
1 ek vaníliáscukor
1 ¼ csésze csokicsepp vagy apróra vágott étcsoki
Először a száraz hozzávalókat összeszitáltam. Aztán a vajat habosra kevertem a cukorral, majd hozzáadtam a tojásokat és így kevertem tovább, végül adagokban hozzáadtam a lisztes keveréket is. 36 órára lefedve tegyük a hűtőbe pihenni.
A sütéskor, a sütőt előmelegítettem 200°C-ra, közben a tésztából diónyi gombócokat formáltam és egymástól illő távolságra, sütőpapírral bélelt sütőlemezre tettem.
Nagyjából 12-15 percig sütöttem. Rácson hagytam kihűlni.
Kívül ropogós, belül omlós, az ember evés közben belefut egy-egy olvadt csokiba. Ezt is nagyon megszerettük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...