2016. március 8., kedd

Bagett-hidegen kelesztett

Pár hete rám tört, hogy szívesen ennék már egy finom házi bagettet, úgyhogy nekiálltam kutakodni. Ezt a receptet találtam, kicsit fura hangon meséli el a fickó, hogy mit is kell csinálni, de valóban nagyon informatív. Ilyen kategóriával még nem nagyon találkoztam, de azt mondanám ez a könnyű, de időigényes recept. Ez egy lassú folyamat: este begyúrom a tésztát, éjszaka elvan a hűtőben, reggel kényelmesen formázom, kelesztem, formázom, kelesztem, majd kisütöm. Inkább ebédre készül el. Persze azt is lehet választani, hogy az ember hajnalban felkel (ha szeret, vagy ha felébreszti a szomszéd napfelkelte előtti, finomnak nem mondható redőnyhúzása), és úgy áll neki, akkor már reggelire is elkészülhet.
Hozzávalók:
300 ml víz
400 g sima liszt
25 g finom gríz, ezt nem tudom, pontosan mit takar, én sima grízt használtam
12 g friss élesztő
liszt a formázáshoz
Este szoktam nekiállni a tészta előkészítésének, erre kb 2 órát szoktam számolni. A hozzávalókat a kenyérsütő gép tartályába tettem, és 15 percig „gyúrtam”, majd kétszeresére kelesztettem szobahőmérsékleten. Ezután lisztezett deszkára borítottam és kinyomkodtam belőle a levegőt, gombóccá formáztam és visszatettem a kelesztő tálba. Betettem a hűtőbe és másnap reggelig pihentettem (10-12 óra kell neki). Másnap reggel kivettem a hűtőből, és egy órát hagytam pihenni, hogy kicsit magához térjen a tészta. Ezután lisztezett deszkán 3 egyforma részre osztottam (én mérlegen ki szoktam mérni, hogy tényleg egyformák legyenek), és egyesével megformáztam őket: négyszögletes alakúra kilapogattam, minden oldalról behajtottam, majd hajtással lefelé sütőpapírral borított sütőlemezre raktam. Fóliával letakartam és 45 percig pihentettem szobahőmérsékleten. Ezután megint, most már véglegesen megformáztam őket. Megint kilapogattam, téglalap alakúra, majd először a felső részét hajtottam középre, majd az alsó felét ráhajtottam az előbb behajtott tészta részre és rudat formáltam belőle. Ismét kétszeresére kelesztettem a sütőlemezen, fólia alatt, közben előmelegítettem a sütőt 260 °C-ra. Sütés előtt nagyon éles késsel (mostanában már pengével) pár bevágást ejtettem rajta. Sütés közben egy másik kisebb tepsit is betettem a sütőbe egy kis vízzel, hogy legyen elég pára a bagetteknek. Amikor piros ropogósra sült, kivettem, és rácson hagytam kihűlni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...