2014. június 17., kedd

Ananászos reggeli turmix (vagy tízórai)

Ha múltkor hűtésről volt szó, most fűtünk. Sokszor szoktam készíteni ezt a turmixot. Igen tartalmas reggeli vagy 10 órai gyümölcscsel, zabpehellyel és joghurttal. Tápláló mivolta mellett az íze sem utolsó. Ha tízóraira viszem, kis befőttesüvegben szállítom, amiből szívószállal ki lehet szürcsölni a turmixot.

A recept Jamie Főzőiskolájából származik. A hozzávalók mellé írtam több lehetőséget (mint az a könyvben is szerepel), úgyhogy lehet bátran kísérletezni. Variálható a gyümölcs, a joghurt, a magok és a fűszerek, sőt az is, hogy mivel önti fel az ember. Most fagyasztott gyümölcs helyett konzerv ananásszal készült, kicsit összetört szezámmaggal (csak a kalcium utánpótlás kedvéért).

Hozzávalók két személyre:
1 érett banán felkarikázva
1 pohár ananász (lehet konzerv is)
2 ek joghurt (lehet akár gyümölcsös is)
egy kis (női) marék zabpehely
1 ek szezámmag vagy dió, mogyoró (ez utóbbi kettőt még nem próbáltam)
1 pohár tej (a recept szerint lehet gyümölcslé is)
méz ízlés szerint
egy-egy csipet gyömbérpor és/vagy fahéj (fakultatív)
Először a tej kivételével mindent pürésítettem, majd a tejet is hozzáöntöttem és az egészet simára turmixoltam. Kóstolás után lehet még édesíteni vagy fűszerezni, ízlés szerint. Tessék kísérletezni. Én már elkezdtem. Most továbbadom :)

itt egy másik változat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...