Tormaleves

Alacsony költségvetésű ebéd része volt egy tartalmas leves, esetünkben tormaleves és túrós palacsinta eperlekvárral. Húsvét utánra terveztem ezt a levest, de végül mára jött csak össze. Előrelátó módon minden megvolt már a mélyhűtőben. Füstölt húslé és maradék sonka. Nagyon egyszerű leves, gyorsan elkészül és igen tartalmas. Lengyel kirándulások óta nagyon szeretem a savanyú leveseket, ez is hasonlít kicsit.

Hozzávalók 2 főre:

2 ek olaj

1 kis fej vöröshagyma

1 ek liszt

4 dl füstölt sonka főzőlé

10 dkg füstölt sonka

1 db babérlevél

őrölt bors

1 dl tejföl

1 ek ecetes torma

A hagymát apróra vágtam és üvegesre pirítottam az olajon. Utána rászórtam a lisztet és még pirítottam egy kicsit. Ezután apránként felöntöttem a sonkalével és csomómentesre kevertem. Beletettem a feldarabolt sonkát, a babérlevelet és egy kis borsot tekertem bele. Körülbelül 5 percig forraltam takaréklángon. Ezután levettem a tűzről és belekevertem a tormát és a tejfölt. Kicsit hagytam állni.

Nagyon finom. A torma nem domináns, a babér remekül illik bele és a tejföl enyhíti a füstös ízt. Én nagyon szeretem.

Lehet, hogy már késő, de jövő húsvétkor jusson eszetekbe, hogy ne öntsétek ki a sonka főzőlevét.

Ti mire használjátok a sonkalevet?

Kedves Naplóm!

Ma úgy hozta a sors, hogy megint kiszorultam a konyhából. De ez most így jó. Elég sűrű volt a múlt hét is, ma inkább pihentem. Újra kell gondolnom a hobbikat és az időbeosztásomat. Most a munka az első. De ha már nem főzök, legalább írok egy kicsit.

Gondoltam elmesélem vegetáriánusságom történetét. Nehogy olvasnivaló nélkül maradjatok, amikor reggel bementek a munkahelyre, vagy ebédidőben olvasgatnátok kicsit. Esetleg 3 körül, amikor már nagyon mennétek haza. Látom ám a statisztikákat :)

A legelső, bemutatkozó bejegyzésben már írtam, milyen főbb hatások értek a konyhával és a sütéssel-főzéssel kapcsolatban. Család, 5 évnyi húsmentesség és a bioboltosság. Vegetáriánus voltam, tehát csak húst nem ettem, tejtermékeket igen, néha tojást is, de azt próbáltam kiiktatni az étrendemből. Nem tudom, hogyan kezdődött, de arra tisztán emlékszem, amikor végződött.

Lehet, hogy nem tett jót a fejlődésemnek, mert 14 éves koromban (gimi elsős voltam) kezdtem és egyetem első évéig tartott. A húsmentességet nagyon élveztem. Kamaszként jó volt valamivel kilógni a sorból.

A mai napig a megérzésemre hagyatkozom és csak azt eszem, amit megkívánok. Akkor sem volt ez másképp. Szóját, tofut, gabona kolbászt sosem ettem. Ha már nem ettem hústerméket, olyat sem, ami azt helyettesíti, vagy arra hasonlít. Hiszen nem akartam húst enni.

Viszont a gabonák és az indiai konyha elemei felkerültek az étlapra. Meghatározó olvasmány és kiindulási anyag volt Rohini Dasi Isteni Ízek c. könyve és Kövesdi Natália Nagyi és Nati szakácskönyve. Megismerkedtem a búzával, árpával, hajdinával, zabbal, kölessel, barnarizzsel. Megtanultam ezeket elkészíteni. Meg is látszott rajtam. Nem voltam olyan egyszál, mint most. (Ekkor tanultam meg elkészíteni a pizza tésztát is.) Az indiai konyhából is megismertem egy szeletet. Lepénykenyereket, jázminrizst, sok-sok fűszert és mindenféle finomságot. A hétvégéken Apukám mindig elzarándokolt a Vásárcsarnok alagsorába, az Ázsia boltba. Akkor még nem nagyon volt ez divat. Legalábbis nem nagyon találkoztam hasonszőrűekkel. Emlékszem, az egyik Karácsonykor töltött káposztát is csináltunk Indiai módra. (Azt elfelejtettem mondani, hogy Apukámra is átragadt a vegetáriánusság. Anyukám nem bírta hús nélkül, ő nem tartott velünk. Vicces család vagyunk :)

Azt gondolom,  összességében jó hatással volt rám ez az időszak.

A vége is fura volt. Sosem zavart, ha valaki valami finom húst evett a környékemen. Az egyik kiránduláson viszont jött egy érzés, hogy nekem kolbászt kell ennem. És ettem egy darabot. Így ért véget az öt éves vegetáriánusságom, egyik pillanatról a másikra. Megkívántam a húst. Megettem.

Néha még most is vannak húsmentes napjaim, de akkor sem sanyargatom magam. Csak azért csinálom, mert jólesik.

A történet tanulsága: hallgassatok az érzéseitekre. Amikor esztek, akkor is. A testetek érzi, hogy milyen tápanyagra van szüksége. Bízzatok benne.

Kovászos rozskenyér

Kenyereim szépen lassan minőségi változáson mennek át. Hála a sok bloggertársnak és olvasásnak, kísérletezésnek, egyre szebbek. Sütés közben szépen megpirulnak, vékony, ám ropogós héjuk lesz.

Ez a kenyér is jól sikerült. Nagyon régóta szerettem volna kipróbálni ezt a receptet. Már múltkor, a mákos kenyérnél félretettem egy tízdekás tészta darabot, hogy legyen kovász a rozskenyérhez. Kovászt lehet készen kapni boltban is, de ez a módszer lényegesen egyszerűbb és olcsóbb. A félretett tésztadarabot hűtőben 1 hétig el lehet tárolni.

Persze ez nem az igazi két napig készülő kovászos kenyér. De így is nagyon finom. Majd egyszer talán olyat is csinálok. A recept alapja a 33 kenyér és péksütemény c. könyvecskéből származik. Én szokás szerint háromféle lisztből készítettem, plusz a rozsliszt.

Hozzávalók:

150 g teljes kiőrlésű liszt

100 g rétesliszt

100 g finomliszt

100 g rozsliszt

100 g kovász

1 ek só

2 ek zsír

1 tk szárított élesztő

230 ml langyos víz

A hozzávalókat a kenyérsütő gép tartályába tettem. Aztán hagytam Mariskát, hogy megdagassza és megkelessze. Ha kenyérsütő gép híján vagyunk, csak össze kell gyúrni a tésztát és langyos helyen duplájára keleszteni. Ez kicsit lassabban megy, mint a tisztán élesztős tésztánál.

Amikor megkelt, kivettem a tartályból, és kicsit összegyúrtam. Majd kerek sütőlapra (tortaforma alja) tettem és három vágással bemetszettem. Langyos sütőben, letakarva a duplájára kelesztettem. Ez már kicsit kevesebb idő, mint az első kelesztés.

A sütőt előmelegítettem 200 °C-ra és amikor megkelt a kenyér, vízzel bespricceltem. Sütés közben ez segít, hogy szép színt kapjon a kenyér. Elfelejtettem megnézni, mennyi ideig sütöttem, de nagyjából fél óra lehetett.

Amikor kisült, kivettem a sütőből és ismét bespricceltem egy kis vízzel, ettől lett fényes a felszíne.

Nagyon finom, puha. A zsír elég domináns benne, szerintem kevesebb is elég lenne. Mindenesetre érdemes kipróbálni.

Köles felfújt szilvalekvárral

Ezt a jó kis téli eledelt már régóta terveztem elkészíteni, de valahogy csak most volt rá érkezésem. Tombol a tavasz, ennek ellenére jólesett. A köles tipikusan melegítő hatású és nekem valahogy a szilvalekvár is a telet juttatja eszembe.

Ma rohanós napom volt és két ügyintézés között dobtam össze az ebédemet. Rekordidő alatt főztem és ettem. Ez a felfújt a paradicsomleves utáni második fogás volt. Aggódtam, hogy nem sül ki, mire indulnom kell, de nagyon kedves volt és idő előtt elkészült.

A recept nagyjából saját kútfő. Alapja leginkább Kövesdi Natália receptjei voltak. Onnan néztem ki, hogy a kölest mindig négyszeres mennyiségű folyadékban kell megfőzni, és hogy jó barátságban van a szilvával. A többi jött magától. Pár szem maradék aszalt szilva, ha szilva, akkor fahéj. A tetejére pedig a már jól bevált fahéjas szilvalekvárom. (Ez már az utolsó üveg :(.

Hozzávalók két főre:

60 g köles (nagyjából 70 ml)

2x mennyiségű víz (140 ml)

2x mennyiségű tej (140 ml)

4 szem aszalt szilva apróra vágva

1 tojás különválasztva

3 tk gyümölcscukor

fahéj

só

vaj a forma kikenéséhez

Először a kölest takaréklángon feltettem főni a folyadékokkal, meg némi sóval. Közben felszeleteltem a szilvát. Azt akkor tettem bele, amikor már csak egy kis folyadék volt a kölesen és úgy főztem tovább. A sütőt előmelegítettem 180 °C-ra és kikentem a sütőformákat. Amikor a köles felszívta az összes folyadékot, kicsit hagytam hűlni. Közben pici sóval felvertem a tojásfehérjét. A köleshez kevertem a cukrot, fahéjat és a tojás sárgáját. Végül beleforgattam a tojáshabot. A masszát a szuflé formákba öntöttem és tetejükre egy-egy teáskanál szilvalekvárt tettem. Nagyjából 20 percig sütöttem.

Állagra olyan lett, mint a rizskoch, de az íze az köles. Nagyon jót tett neki a fahéj és a szilva(lekvár) társasága. Legközelebb kipróbálom majd egy kis mákkrémmel.

Finom, laktató desszert. Érdemes kipróbálni. Csak hogy legyen valami egyéb gabona is az asztalon.

Ettetek már édes kölest?

Húsvét darálva

A hétfői sonkából még mindig maradt egy kicsi. A felét későbbi felhasználásra lefagyasztottam, a maradékot kikevertem szendvicskrémnek.

A konyhaasztal felett van egy keretem, tele régi receptekkel. Van egy újságcikk is a kézzel írt receptek között, ahol szendvicskrémek vannak összegyűjtve. Innen vettem az ötletet (na meg külső behatás is volt benne), hogy kikeverjem ezt a kenyérrevalót. Persze megnéztem több forrást is. Volt olyan, ahol a sonkát, a tojást és a tormát darálták össze. Gyakorlatilag a húsvéti sonka menüt. Én ennyire nem követtem a témát.

Hozzávalók 2 személyre:

8 dkg maradék sonka

4 dkg vaj

2-3 ek tejföl

bors

1 kk mustár

1 kk reszelt torma

A húst apróra vágtam, majd elkevertem a vajjal és a tejföllel. Tekertem rá egy kis borsot és beletettem a mustárt, tormát. Az egészet jól összedolgoztam botmixerrel.

Jó kis krémes dolog jött ki belőle. Retekkel, újhagymával, salátával ettük, de így is elég tömény volt. Főleg, hogy az emésztést megkönnyítendő, egy kis eperfagyival fojtottuk le.

Ennyi elég is volt a sonkából.