2016. június 29., szerda

Serpenyős krumpli kelbimbóval és kolbásszal

Ez az egyik kedvenc „gyorskajám”, már sokszor készítettem, de még nem osztottam meg a receptet. Most eljött az ideje. Az eredeti ötlet Lila Fügétől jött, ebből a receptből. Anno ezt is kipróbáltam és nagyon tetszett, de az idők során erős evolúción ment keresztül, kenyér helyett most már krumplival szoktam készíteni. Még gyorsabban elkészül, ha van maradék főtt krumpli, vagy petrezselymes krumpli (ma például azzal készítettem), de így sem kell fél óránál többet bíbelődni vele. Mint a sokszor készített kedvenceimnél, itt is kicsit hasraütésszerű szokott lenni a hozzávalók mennyisége, de azért igyekszem pontosabb képet adni :)
Hozzávalók 2 személyre:
40 dkg krumpli (újkrumpli is lehet), megpucolva, felkockázva
20 dkg (mélyhűtött) kelbimbó, megpucolva (a mélyhűtöttet nem kell)
5-7 cm csabai kolbász karikára vagy körcikkekre vágva
1 ek olívaolaj
só, bors
1 késhegynyi őrölt kömény
egy-egy csipet szárított fokhagyma (pl. szuper jó a lidl-ben kapható fűszermalmos fajta) és chili pehely
A krumplit fedő alatt, sós vízben feltettem főni.
Közben kiolvasztottam a kelbimbót és felkarikáztam a kolbászt. A nem mélyhűtött kelbimbót előbb puhára kell párolni, de csak óvatosan, azért maradjon benne egy kis ropogósság. A mini keleket cikkekbe vágtam.
Amikor a krumpli megfőtt, leszűrtem.

Egy felmelegítettebb serpenyőbe egy evőkanálnyi olívaolajat öntöttem, ezen kicsit megfuttattam a kolbászt, hogy kisüljön belőle némi zsír. Ezután beletettem a krumplit, kelt, sóztam, borsoztam, megszórtam az őrölt köménnyel, fokhagymával, chilivel és 1-2 percig pirítottam, hogy összeálljanak az ízek.
Gyors, kiadós, zöldséges.

2016. június 25., szombat

Tonhalas paradicsomos tészta

Annyiszor átlapoztam már ezt a receptet, de azért nem feledkeztem meg róla. Ilyen „szuper” nyári időben nem vágyom sem bonyolult főzésekre, sem a nehéz ételekre, a konyha felfűtésére meg pláne nem. Minden volt itthon, ami ehhez az ételhez kell: friss tészta a mélyhűtőben, olajbogyó, tonhal konzerv, paradicsom konzerv, friss fűszernövények és a már régóta a kamrában árválkodó üveges szardella, amit ideje volt elkezdeni felhasználni. A kaprit kihagytam, mert nem szeretem, egyebekben minden más változatlan. Gyorsan elkészültem vele. Az eredeti recept Jamie vacsorái c. könyvből származik (rosszlányok tésztája néven fut).
Hozzávalók 2 személyre:
fél marék friss bazsalikom
só, bors
½ citrom reszelt héja és leve
olívaolaj
1/2 doboz olajos tonhalkonzerv vagy 225 g friss tonhal
2 kisebb szardellafilé
1 gerezd apróra vágott fokhagyma
½ marék magozott fekete olajbogyó apróra vágva (bár én most zölddel csináltam)
1 apró chili paprika
kb. 60-70 g darabolt paradicsom (konzerv)
¼ csokor petrezselyem
100 g penne vagy friss tészta 1 tojásból (kb. 150 g)
A bazsalikomot felaprítottam és a sóval, borssal mozsárban pépesítettem. Aztán hozzáadtam a citrom héját, levét, és egy evőkanálnyi olívaolajat, majd alaposan összekevertem. Ebbe a „páclébe” tettem a haldarabokat és hagytam érvényesülni az ízeket.
Egy serpenyőben egy evőkanálnyi olívaolajon megolvasztottam a szardellát, majd hozzáadtam a csilit és a fokhagymát. Csak fél percig kevergettem takarékon, nehogy megégjen a fokhagyma, majd felkapcsoltam a lángot, beleöntöttem a paradicsomot és a pácolt halat, olajbogyót, felforraltam és ismét kis lángon 5 percig főztem. A végén belekevertem a felaprított petrezselymet és kiigazítottam a fűszerezést.

Amíg a mártás rotyogott, sós vízben kifőztem a tésztát.

2016. június 17., péntek

Töltött gomba

Nagyon szeretem a gombát, főleg megtöltve, kirántva, de ezen kívül már csak gombapaprikásban szokta végezni, úgyhogy igen megörültem, amikor megtaláltam ezt a receptet. A pritaminpaprika az eredeti receptben nem szerepel, csak én tettem bele, ki is lehet hagyni, mert elég erőteljes íze van. Köretnek mehet hozzá rizs, tört krumpli, vagy bármi más :) Az eredeti videót itt, a receptet németül itt találjátok.
Hozzávalók:
8 közepes gomba
1 kis doboz tejföl
1 közepes hagyma
80 g sonka vagy húsos szalonna
½ csomó snidling
1-2 csík pritamin paprika (szabadon választott)
80 g sajt
só, bors
vaj vagy olaj a forma kikenéséhez
A sütőt előmelegítettem 200 °C-ra és egy kisebb tepsit/felfújt formát kikentem olajjal.
A gombákat megtisztítottam, a tönköket kiszedtem és apróra vágtam.
A felkockázott szalonnát megsütöttem, majd a zsírján megfuttattam az apróra vágott hagymát. Hozzáadtam a gombát (és a kockára vágott paprikát) és puhára pároltam. Amikor minden zöldség (és gomba) megpuhult, levettem a tűzről, hozzákevertem a tejfölt, snidlinget, sóztam (csak óvatosan, a szalonna is sós), borsoztam.
A gombafejeket picit besóztam, majd megtöltöttem a töltelékkel, végül megszórtam sajttal és betoltam a sütőbe. Addig sütöttem, amíg a gomba átsült, kb. 20 perc.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...