2012. augusztus 29., szerda

Paradicsom „konzerv” házilag


Nálunk elég sok paradicsomkonzerv fogy és ezért gondoltam kitalálni valamit ennek orvoslására. Mármint a sok konzerv vásárlás ellen. Pénz, tömeg, szemét, ipari. Tavaly került kifejlesztésre ez a technika és teljesen jól működik. Kevesebb pénz, kevesebb cipekedés (mínusz 400 g bevásárlásonként! :), kevesebb konzervdoboz.
Hozzávalók: paradicsom.
A paradicsomokat forró vízbe tettem pár percre, aztán meghámoztam, kicsumáztam őket. A hámozás amúgy nem szükséges (azért megmosni még meg kell). Tavaly héjastól tettem el őket, mert nem volt időm hámozgatni, de ez nem vont le sokat az élvezeti értékéből. Két módja is van az eltevésnek:
1. A felkockázott paradicsomot kifertőtlenített üvegekbe (3 dl-es) tettem. A lezárt üvegeket egy lábosba raktam és annyi vizet öntöttem alá, hogy az üvegek 2/3-áig érjen. Közepesen meleg sütőben addig hagytam, amíg a víz forrni kezdett. A sütőből mentek a dunsztba, ott hűltek ki.
2. A paradicsom felét leturmixoltam, a másik felét felkockáztam. Az üvegeket kb. félig, ill. egy kicsit tovább töltöttem a felkockázott paradicsommal és utána öntöttem fel a leturmixolt paradicsommal. A sütős-dunsztos eljárás ugyanaz, mint az elsőnél.
A lényeg mindkettőnél az, hogy a sütőben a paradicsomdarabok kiengedik egy kicsit a saját levüket, a belsejük is felforrósodik és sterilizálódnak. A levükben konzerválódnak. Az első módszer lényegesen gyorsabb és kevesebbet kell utána mosogatni.
Egy kis matek: 5 kg paradicsomból 14 db 3 dl-es üveg lett a 2. verzióból. Ez 300 Ft/kg –os paradicsom árnál (ami elég drága szerintem) üvegenként kb. 107 Ft-os anyagköltséget jelent. Ráadásul trükköztem kicsit: a 2. verzióhoz kétféle paradicsomot vettem, az egyik lédúsabb, ezt turmixoltam le, a másik húsosabb, ezt daraboltam fel.
Én leginkább a gyors paradicsomszószt szoktam belőle elkészíteni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...