Mese az ellaposodott repertoárról

Be kell, hogy valljam, elkényelmesedtem. Engem is elért az ellaposodott repertoár szindróma. Vagyis egyensúlyozva a munka1, munka2, háztartás, élet, pihenés között, főzés tekintetében túlélésre játszottam. Lassan ugyanaz a 10 kaja került fel a hűtőre kifüggesztett kívánság listára, és két hetes vetésforgóban ugyanaz került az asztalra. Az ellaposodó párkapcsolattal ellentétben ebből nem lehet kilépni, mert enni kell, és ha szűkös a keret, főzni is jobban megérni. Azonban ebben az időszakban tanultam meg azt is, hogy nem kell mindig belehalni a főzésbe, lehetnek kivételes napok, amikor leugrom egy gyrosra, vagy a kínaiba. Mérlegelni kell. És ebben szegény Uramnak mennyi év munkája van! A másik oldalról pedig úgy alakult, hogy megint képbe került a blog. Zavart, hogy elhanyagolom, mert régen azért erősen motivált, hogy legalább hetente egy újdonság felkerüljön mind az asztalunkra, mind a blogra.

Szóval elfogadtam a kihívást: keljen életre ismét a blog, újítsam fel a receptkészletet, legyen megint öröm a főzés, ha már időt szánok rá. Irány a piac (le kell győzni a lustaságot), preferáljam az idénygyümölcsöket, zöldségeket, vegyem fel a trendek fonalát. Csapjunk bele a lecsóba! J

Ha már rugalmas a munkaidőm, pénteken kiszaladtam a Hunyadi téri kispiacra. Mindent megvettem, ami csak belefér a hátizsákomba. Mivel alig voltak, tőlem szokatlan módon szóba elegyedtem egy árussal, isteni szamócát vettem (fele annyiért, mint a bolti görög eper), kajszit, ropogós cseresznyét. Egy másiknál spárgát kimérve, nem csomagban, így csak annyit vettem, ami egy étkezésre elég is. Uborka, koktélparadicsom, paprikák, patisszon magyar termelőktől. Inspiráló volt, beindult az agyam, pörögtek a receptek, és megint rá kellett jönnöm, hogy mennyivel jobb íze van ezeknek a cuccoknak, mint az előre csomagolt bolti testvéreiknek. Tényleg le kell győzni a lustaságot! Ha esetleg szintén alkotói válságban van a kedves olvasó, itt a jövő heti menütervezetem. Nem főzök minden nap frisset és tartunk húsmentes napokat is.

hideg meggyleves

rántott patisszon rizibizvel és tartárral

pizza

tavaszi vegyes zöldségleves

tojásos nokedli

spárgás, sajtos karajszeletek

sopszkasaláta

"Fúziós" konyha

Kedves Olvasó!

Most egy tanulságos történet következik arról, miért érdemes feliratozni a mélyhűtőben tárolt maradék készételeinket.

Ebédelni kell valamit, de ez nálam nem olyan egyszerű. A menza mifelénk elég drága. És mivel baromira el vagyok kényeztetve (szüleim és jómagam által), nem is szeretem az ottani ételeket. Marad a főzés. Na már most, akármennyire is a főzés mellett vagyok, azért hétköznap este egy végigdolgozott nap és 2 és fél óra utazás után nekem sincs sok energiám odaállni a tűzhely elé. Ezért amikor csak tehetem, a hétvégén főtt maradékot (persze csak azt, ami bírja) lefagyasztom, és a héten szépen kieszem a mélyhűtőből.

Ma gombapaprikásnak kinéző kaját vittem magammal, amihez tegnap még főztem egy kis tésztát. Az előrelátó Kata valamilyen hirtelen ötlettől vezérelve tejföllel jól összekeverte a kifőtt tésztát, gondolván másnap már csak kimelegíti hozzá a gombapaprikást és kész az ebédje.

A meglepetés akkor következett, amikor már melegítettem a kajámat, és a mikró felől kínai 5fűszer illata terjengett. Először azt gondoltam valami gaz kolléga titokban kicserélte az ebédjeinket és most a sajátját melegíti, de sajnos nem így volt. A gombapaprikásnak kinéző fagyasztott cucc valójában kínai marha volt káposztával és bébikukoricával. Csípős, fűszeres, amilyennek egy kínainak lennie kell. Mit volt mit tennem, megettem hozzá a tésztát, amit előző nap gondosan összekevertem a tejföllel. Végül is az indiai csípős kajákhoz is jó passzol a joghurt…

A tejföl még csak-csak, de a legfurcsább igazából a penne volt az egész történetben, az nagyon nem illett oda.

Tehát kedves Olvasók cimkézni, cimkézni, cimkézni! Mert a pennés tejfölös kínai marha nem valami finom.

Evés közben eszembe jutott az egyik kedvenc jelenetem a Jóbarátokból :)

Kolis lettem

 

Kisebb hallgatásom oka is (részben) ez, kolis lettem Ausztriában. Igaz csak pár hétre, de mégiscsak kiskonyhám nélkül maradtam. Eddig is nagy tisztelettel adóztam Mókusnak, a Kollégista Gurman blog szerzőjének, mert sejtettem, hogy nem egyszerű saját konyha nélkül, minimál felszereléssel olcsón jó kajához jutni, de most már meg is tapasztaltam. Nehezítő körülmény egy 10 cm magas polcocska a hűtőben, és kb 2 liternyi hely a mélyhűtőben. A felszerelés: 2 lábos, 1 serpenyő, 1 műanyag fakanál, vágódeszka, vízforraló. Kicsit csaltam, mert hoztam magammal bicskát, hogy valami éles dolog is legyen nálam. Persze elhatároztam, hogy nem főzök, csak pihenek, meg új ízélményekkel gazdagodom, de asszem nem gondoltam komolyan. Három nap alatt telepakoltam a konyhaszekrény részlegemet.

Mondanom sem kell, hogy az alapanyagok csodásak idekint, a sajtpultnál, minden bevásárlásnál negyed órát csorgatom a nyálam. Viszont a gyümölcs-zöldség felhozatal kissé gyér, de hát mit akarok itt a hegyek között. Viszont a bio elérhető, nincs ketreces tojás, és a kész kaják is minőségiek.

Azért adtam egy esélyt a menzának is, eddig 3:1-re a házi koszt vezet. Mondjuk a fél grillcsirkével nem volt semmi bajom, de a mellé adott köret elég fura volt. Bár nyitott vagyok az új ízekre, a krumplipüré uborkasalátával összekeverve, hidegen finoman fogalmazva is érdekes volt.

Miután nagy nehezen elfogyott az otthonról hozott rengeteg kolbászos szendvics, és nem jött be a menza, kipróbáltam néhány kész kaját is (pl. aldis csirke vindaloo). És 600 km-t kellett utaznom hozzá, hogy vegyek egy zacskó basmati rizst, amit eddig még nem próbáltam. Aztán természetesen kipróbáltam az osztrák pirog szerű tésztát is. Meg lesz még gombóc, vursztok, meg ami még szembe jön.

Sajnos szimpatikus cukrászdát eddig még nem találtam, hogy pusztíthassam a Sacher tortát, viszont megtudtam, hogy az igazinak hirdetett Mozart golyó nem is igazi.

Azért a túró rudi hiányzik.

Elmélkedés egy csirkéről

Azért vágtam bele az egész csirkébe, mert kicsit elriasztott az a rengeteg jobb meg bal láb a csirkésnél. Hány csirkéből van az a kupac? Talán a lelkiismeretem megnyugtatására, talán a nosztalgia miatt, de fél évvel ezelőtt vettem egy egész pucolt állatot, hogy saját magam dolgozzam fel. (A szerencsés kertesházlakók szaladgáló csirkékkel most nyugodtan kinevethetnek.) Természetesen az ár-érték arány sem egy utolsó szempont ennél a történetnél.

Jobb kezemben „előkezelt” csirkével, bal kezemben laptoppal nekiálltam videókat keresni, hogyan is kell szétkapni egy ilyen jószágot. Aztán mégis a gyerekkori emlékeim győztek, és a nagymamámtól és anyukámtól ellesett technikát alkalmaztam. Hozzáteszem, egy hentes biztosan sírva fakadt volna, ha látja, mit csinálok. Mivel most nem szeretnék részletekbe bocsátkozni, leginkább ezt a két videót ajánlom a bátor próbálkozóknak: bontás, mell filézés.

Régi szakácskönyveket olvasgatva, nagyon megtetszett, hogy eleink mennyire jól hasznosítottak mindent, semmit nem hagytak veszendőbe menni. Szóval végy egy csirkét, meg egy mélyhűtőt és rengeteg csodás étel születik majd belőle. Az eltelt fél év alatt nagyon bevált az eljárás és a következő igen takarékos ételsor született.

Egy nagyobbacska csirkéből nagyjából 4-4 személyre való mell és comb hús jön ki. A csirkemellet kirántom, vagy megsütöm. A combból általában csirkepaprikás készül, aminek a maradéka másnap hortobágyi húsos palacsinta lesz.

Az aprólékból sok zöldséggel tartalmas húslevest szoktam főzni. Általában jó nagy adagot. Nem szokott elfogyni, úgyhogy a lé fél literes adagokban, leszűrve megy a mélyhűtőbe. Később jó lesz alaplének főzelékhez, rizottóhoz vagy krémlevesekhez. Levesben főtt zöldség is ki szokott maradni, ezt kicsit felturbózva, franciasalátába teszem. Az ötletet egy régi szakácskönyvből vettem és teljesen más íze lesz így a salátának, mintha simán megpárolnám a zöldségeket. A maradék főtt húsból húskrém készül, esetleg egy hússaláta.

Szóval ennyi minden remek dolog kihozható egy csirkéből a mélyhűtő azon csodás tulajdonságával, hogy elnyújtható a felhasználás. Kivételesen nem mondom, hogy feltétlenül próbáljátok ki, de érdemes kicsit eljátszani a gondolattal, meg a „semmi nem vész kárba” filozófiával a konyhában is.

Kedves Naplóm!

Ma úgy hozta a sors, hogy megint kiszorultam a konyhából. De ez most így jó. Elég sűrű volt a múlt hét is, ma inkább pihentem. Újra kell gondolnom a hobbikat és az időbeosztásomat. Most a munka az első. De ha már nem főzök, legalább írok egy kicsit.

Gondoltam elmesélem vegetáriánusságom történetét. Nehogy olvasnivaló nélkül maradjatok, amikor reggel bementek a munkahelyre, vagy ebédidőben olvasgatnátok kicsit. Esetleg 3 körül, amikor már nagyon mennétek haza. Látom ám a statisztikákat :)

A legelső, bemutatkozó bejegyzésben már írtam, milyen főbb hatások értek a konyhával és a sütéssel-főzéssel kapcsolatban. Család, 5 évnyi húsmentesség és a bioboltosság. Vegetáriánus voltam, tehát csak húst nem ettem, tejtermékeket igen, néha tojást is, de azt próbáltam kiiktatni az étrendemből. Nem tudom, hogyan kezdődött, de arra tisztán emlékszem, amikor végződött.

Lehet, hogy nem tett jót a fejlődésemnek, mert 14 éves koromban (gimi elsős voltam) kezdtem és egyetem első évéig tartott. A húsmentességet nagyon élveztem. Kamaszként jó volt valamivel kilógni a sorból.

A mai napig a megérzésemre hagyatkozom és csak azt eszem, amit megkívánok. Akkor sem volt ez másképp. Szóját, tofut, gabona kolbászt sosem ettem. Ha már nem ettem hústerméket, olyat sem, ami azt helyettesíti, vagy arra hasonlít. Hiszen nem akartam húst enni.

Viszont a gabonák és az indiai konyha elemei felkerültek az étlapra. Meghatározó olvasmány és kiindulási anyag volt Rohini Dasi Isteni Ízek c. könyve és Kövesdi Natália Nagyi és Nati szakácskönyve. Megismerkedtem a búzával, árpával, hajdinával, zabbal, kölessel, barnarizzsel. Megtanultam ezeket elkészíteni. Meg is látszott rajtam. Nem voltam olyan egyszál, mint most. (Ekkor tanultam meg elkészíteni a pizza tésztát is.) Az indiai konyhából is megismertem egy szeletet. Lepénykenyereket, jázminrizst, sok-sok fűszert és mindenféle finomságot. A hétvégéken Apukám mindig elzarándokolt a Vásárcsarnok alagsorába, az Ázsia boltba. Akkor még nem nagyon volt ez divat. Legalábbis nem nagyon találkoztam hasonszőrűekkel. Emlékszem, az egyik Karácsonykor töltött káposztát is csináltunk Indiai módra. (Azt elfelejtettem mondani, hogy Apukámra is átragadt a vegetáriánusság. Anyukám nem bírta hús nélkül, ő nem tartott velünk. Vicces család vagyunk :)

Azt gondolom,  összességében jó hatással volt rám ez az időszak.

A vége is fura volt. Sosem zavart, ha valaki valami finom húst evett a környékemen. Az egyik kiránduláson viszont jött egy érzés, hogy nekem kolbászt kell ennem. És ettem egy darabot. Így ért véget az öt éves vegetáriánusságom, egyik pillanatról a másikra. Megkívántam a húst. Megettem.

Néha még most is vannak húsmentes napjaim, de akkor sem sanyargatom magam. Csak azért csinálom, mert jólesik.

A történet tanulsága: hallgassatok az érzéseitekre. Amikor esztek, akkor is. A testetek érzi, hogy milyen tápanyagra van szüksége. Bízzatok benne.