A körözött új dimenziói

Túl egy éven, és a körözött eddig még nem volt. Nem is baj, mert folyton alakul…

Régen ki nem állhattam, de aztán rájöttem, milyen finom is az otthoni. Mert sajnos nagyon sok helyen ettem olyat, ami juhtúrót sem látott. Nálunk a családban csakis a juhtúrós változat dukál. Hagymával, köménnyel, paprikával és egy kis vajjal.

Múltkor viszont, amikor vacsorára készült, kihagytam belőle a hagymát, lévén másnap emberekkel kell érintkezni a munkahelyen. Azon kívül, hogy nem égett a gyomrunk másnap, a szájszagunktól sem ájultak el. Ezek után gondoltam, most már elolvasom, hogyan is készül az eredeti liptói kőrözött. Ismét az Ínyesmesterért nyúltam. Akinek megvan, házi feladat elolvasni a körözöttre vonatkozó fejezetet. (Sajnos szerzői jogok miatt nem idézhetek, pedig nagyon szeretnék.) A lényeg: juhtúró, szardella, kapri, sör és ha akad, akkor egy kis sült libamáj. Pici mustár, pirospaprika, de hagyma semmiképpen (jó úton járok).

Na akkor: a kaprit nem szeretem, a szardellát mégúgyse, de a többit boldogan vállalom. Egy másik forrás szerint vaj is mehet bele.

Alapanyagok híján és az ízlésficamom következményeként ez lett a győztes változat:

100 g juhtúró

40 g puha vaj

1 kk pirospaprika

1 csipet őrölt kömény

½ kk mustár

só

1 ek sör (sajnos az üveg többi részét meg kell inni a körözöttes kenyér mellé)

Az összes hozzávalót jól összekevertem és szorosan lefedve egy éjszakára a hűtőbe tettem érni.

Barna kenyérrel lenne az igazi, de a mákossal sem rossz. Főleg, hogy nagyon bejön nekem ez a sajt-mák kombináció.

Ha pedig másképp szoktátok elkészíteni a körözöttet, egyszer próbáljátok ki így is.

(ja és a körözött csupa rövid ö :)

Hajdinás egytál valami (Valašsky kontrabáš)

(A kép csak illusztráció :) 

Még mindig a tavaszi selejtezés adja a főztjeim alapját. A spájz magos dobozkáját is leltárba vettem, ahol ráakadtam egy adag hajdinára. Eszembe jutott, hogy ezt még a nyári cseh túra után vettem, mert szerettem volna reprodukálni a valach-földön megismert hajdinás ebédet. Itt már írtam róla egy kicsit.

Azért volt fontos lépés az életemben, mert nem szeretem a pohánkát, ez a kaja viszont nagyon ízlett. Egy receptet találtam csehül, ami hasonlított hozzá, aztán a csodás gugli fordítóval kihámoztam a lényeget.

Tegnap este nekiálltam, de annyira beteltem a tömény és szokatlan szagokkal (illatokkal), hogy nem volt kedvem megenni. Szinte biztos voltam benne, hogy nagy részét a kukamanó fogja megenni (és nagyon utálok kaját kidobni).

A stratégia az volt, hogy ma jól kiéheztetem magam. Nem reggeliztem (nem is nagyon kívántam). A délután közepén már megkordult a gyomrom, hogy akármilyen rossz is az a cucc, az éhséget elveszi, szóval hajrá.

Igen kellemes meglepetés volt. Az idő megszépítette a hajdina „jellegzetes” ízét. Kétszer szedtem. A kuka manón ma is éhen marad…

Hozzávalók:

200 g hajdina

400 g krumpli

1 fej hagyma

2 gerezd fokhagyma

100 g füstölt hús

1 tk majoranna

2 ek zsír

1 babérlevél

só, bors

A krumplit meghámoztam, felkockáztam és sós babérleveles vízben feltettem főni.

A füstölt húst és a hagymát felkockáztam, a fokhagymát vékonyan felszeleteltem.

A hajdinát átválogattam, megmostam és forró vízzel leöblítettem. Szűrőn hagytam száradni egy kicsit, majd száraz serpenyőben enyhén megpirítottam. Kétszeres mennyiségű vízzel (kb. 6 dl) és a hagyma, fokhagyma felével, és majorannával fűszerezve feltettem főni.

Amikor a hajdina is megfőtt (felszívta az összes vizet és puha), lábasban felolvasztottam a zsírt, és a húst meg a hagymát megpirítottam benne. Rádobtam a hajdinát, a krumplit és óvatosan összekevertem, hogy a krumpli ne törjön össze. Borsoztam. Sózni már nem kellett, mert a füstölt sonkából nagyon sok só kijött.

Másnapra értek össze igazán az ízek. A hajdina „jellegzetes” íze megszelídült és élvezhetővé vált. Inkább téli kaja.

Szóval a hajdina mégiscsak ehető :)

Gesztenyés tekercs

Ez a recept kicsit kilóg a spájzos ételfilozófiámból. Nincs benne túl sok egészséges dolog, viszont tele van vajjal és cukorral, ami igen csak eldugít. Igazi spórolós, de kiadós vendégségbe való édesség. Lehet csinálni kissé jobban odafigyelve is: gyümölcscukorral, nem előre darált kekszből, vaníliával, rummal, minőségi csokival.

Első próbálkozásra nem sikerült ilyen szépen, de nem adtam fel. Másodjára (1 nappal később) - kissé jobban átgondolva a gyenge pontokat - már sokkal jobban ment és kialakulni látszott a végleges recept.

A „tészta” alapja a cukros, vajas, kakaós keksz massza, amire a rumos, vaníliás gesztenyekrém kerül. Az egészet egy vékony csokikabát borítja.

(Szerintem hasonló recept bármilyen klasszik szakácskönyvben található.)

Hozzávalók egy rúdhoz:

A tésztához

120 g vajas keksz (esetleg háztartási keksz), házilag törve vagy darálva

90 g vaj

2 tk kakaópor

40 g gyümölcscukor

2-4 ek tej

0,5 dl rum

A krémhez:

125 g gesztenyemassza

60 g vaj

30 g gyümölcscukor

1 ek vaníliás gyümölcscukor

0,5 dl rum

50 g csoki a bevonáshoz

A tésztához valókat összegyúrtam és félretettem. Aztán krumplinyomón átnyomtam a gesztenyét a vajjal, majd hozzákevertem a többi hozzávalót.

A tésztát sütőfólián 20x15 cm-es téglalapra nyújtottam egy sodrófa segítségével. Megkentem a krémmel és óvatosan feltekertem. Betettem a hűtőbe és nagyjából egy órát pihentettem. Amikor kissé megkötött, bevontam az olvasztott csokival.

Kis aranyos szeletkék, de kettőnél többet elég nehéz megenni belőle. Klasszikus spórolós-kiadós sütirecept.

Ő már nem musszog a nózijával

Hormonális tavaszi nagytakarítási és selejtezési ösztönök hajtanak. A legutóbbi áldozatom a mélyhűtő volt. Egy nagydarab vadhús tűnt fel a láthatáron, reményeink szerint őz. Már nagyon készültünk egy jó kis őzpörköltre. Aztán a kiolvasztásnál egyre gyanúsabb lett, hogy egy őznek nem ekkora a combja, meg a gerince is nagyobb kellene, hogy legyen. Még jó, hogy nem szerveztünk rá pörkölt bulit. Anatómiai ismereteimet előkotorva megállapítottuk: nyúl lapult a hűtőben. Újratervezés.

Van két combunk és egy gerincünk. ?. Végül egyhangú szavazással a sütés mellett döntöttünk.

A tisztítással inkább nem dicsekszem. Egy vadász valószínűleg sírva fakadt volna, ha látja, hogyan vetem latba minden anatómia gyakorlaton szerzett trancsírozási tudásomat.

Maxnál olvastam, hogy nem érdemes túlfűszerezni a nyúl húst: só, bors és provanszi fűszerkeverék. A vadnyúlnak amúgy is elég erős íze van.

Mi is így tettünk. A megtisztított húst lemostam, letörölgettem. Sóztuk, borsoztuk és enyhén befűszereztük. Füstölt szalonnával megtűzdeltük. Közben 3 ek mangalicazsírt olvasztottunk, majd nagy lángon megkapattuk benne a húsokat. A pirult nyúl alkatrészeket kizsírozott tepsibe tettük, leöntöttük a maradék zsírral, szorosan letakartuk fóliával és előmelegített sütőben szép lassan, alacsony lángon megsütöttük. Nagyjából 160-170 °C-on, 2 órán keresztül. A vége felé levettük a fóliát.

Igen jó módja ez a nyúl elkészítésének. Tényleg nem kell neki sok fűszer. Annyira jó lett, hogy a Zuramnak is ízlett, pedig nem szereti a nyulat. Omlós, aromás és nagyon jellegzetes. Ha utatokba akad egy vadnyúl sütve is érdemes kipróbálni.

Gyökérkrémleves

A tél már az utolsókat rúgja. Búcsúzásképpen még egy leves a raktározó karógyökerek egyikéből: paszternák krémleves. A múltkori ízletes zellerkrémlevesen felbuzdulva, ugyanazzal a recepttel paszternákból főztem levest. Természetesen ezt sem szeretem, de ez nagyon jó lett. Az alma és a tejszín csodákra képes. Azt meg, hogy a pirított dió mennyire illik hozzá, nem is gondoltam volna…

Hozzávalók:

30 dkg paszternák

1 alma

½ hagyma

olívaolaj

½ l zöldségalaplé, vagy leves kockából

1 dl tejszín

só, bors

dió

Az almát és a paszternákot kisebb kockára vágtam. A hagymát apróra vágtam és az olajon üvegesre pirítottam. Aztán rádobtam a gyökeret és fedő alatt lassú tűzön 5 percig pároltam. Hozzáadtam az almát és tovább pároltam.

Amikor megpuhult, felöntöttem a zöldséglevessel és a tejszínnel és felforraltam. Végül pürésítettem, sóztam és borsoztam.

Vágott, pirított dióval tálaltam.

Megint egy olyan íz világ, amire nem számítottam. Így lehet rászoktatni egy embert a főtt zöldség evésre. Kóstoljátok meg!