Vaníliás eperlekvár

Múlt hétvégén volt egy kis időnk epret szedni. Sajnos nincs kertünk, úgyhogy körbenéztünk szedd magad témában. Több próbálkozás után végül Pomáz közelében kötöttünk ki. Kicsit későn értünk oda, és valószínűleg a piros, hatalmas eprek  már mások kosarában utaztak hazafelé. Azért nekünk sem volt rossz dolgunk. Kicsit halványak voltak, mégis mézédesek. Na ez nem az a „mézédes”, amit a piacon kiírnak az eper mellé, annál százszor édesebb.

Szóval eprünk nem túl szép, ám annál ízletesebb, és szállítható állagú. Nem szedtünk sokat, csak amennyit eltettünk (üvegbe és magunkba).

Lekvár témában a technológiát tekintve a minél természetesebbhez szeretek visszatérni.

Ez a lekvár a tavalyihoz hasonlóan vaníliával készült és gyümölcscukorral. Kicsit elszámoltam magam, mert elfelejtettem, hogy nem cukorral akarok tartósítani és a gyümölcs édességét sem vettem figyelembe, úgyhogy jó édes lett. De azért még van egy kis eper íze. Tartósításra csak hőt használtam, és nagyon odafigyeltem a sterilizálásra. Az itt szereplő cukormennyiség már a kevésbé édes, inkább gyümölcs-ízű változat.

Hozzávalók 7 kis befőttesüveghez:

2 kg tisztított eper

60 dkg gyümölcscukor

½ rúd vanília

½ citrom leve

A megtisztított epret adagokban robotgéppel nagyobb darabokra vágtam és összekevertem a cukorral. Zománcos lábosban hagytam állni 12 órát.

Másnap beletettem a vaníliát és a kikapart magjait, és belefacsartam fél citrom levét. Takaréklángon feltettem főni és forrástól számított 20 percig főztem.

Közben sütőben kifertőtlenítettem az elmosott üvegeket, tetőket, és a merőkanalat.

A lekvár akkor jó, amikor tányérra cseppentve megkocsonyásodik.

Amikor elkészült, kiszedtem belőle a vaníliát. Kanalanként az üvegekbe mértem, majd szorosan rácsavartam a tetőt. A megtöltött üvegeket azonnal fejre állítottam nagyjából 5 percre, hogy a forró lekvár fertőtlenítse a kupak belsejét. Majd talpára visszafordítva, párnák közt, 2 napig hagytam kihűlni.

Hát lenne még ötletem más ízesítésre is, de ezek már csak akkor valósulnak meg, ha lesz saját kertem, rengeteg eperrel.

Ez a vaníliás íz egy klasszikus, elegáns darab. Én nagyon szeretem.

Szeretitek az eperlekvárt?

Húsos pirog

Nagyon régóta szimpatizálok a piroggal. Jártam hetekig Lengyelországot, de ott nem sikerült ennem, az oroszokig pedig nem merészkedtem el. Pár hete mégis utamba akadt.

Irodalmi adatok alapján a lengyeleknél inkább vízben főzik ki, mint nálunk a derelyét, az oroszoknál sütőben vagy olajban sütik ki. Tölteléke lehet édes is, sós is. Húsos, gombás, káposztás, túrós, krumplis és még ezer féle.

Ez most egy sós változat, de már beindult a fantáziám az édes verziókra is.

Egyik kedves barátnőm sütött egy „partira”, úgyhogy le is csaptam gyorsan a receptjére. Sajnos pontos forrást nem tudott mondani, de a kitalálóját örökké üldözni fogja a hálám. Természetesen átalakítottam Kata-módra, félig egészségesebbé.

Azért is tetszett a tésztája, mert bár élesztős, nem kell túl sokat keleszteni. Tölteléke egyszerű, ezért is olyan finom.

A legjobb reklám, ha azt mondom, egy négy személyes adagot ketten negyed óra alatt betermeltünk.

Hozzávalók a tésztához:

100 g teljes kiőrlésű liszt

150 g finomliszt

150 g rétesliszt

2 tk só

50 g vaj

1 tk cukor

2 dl víz

40 g élesztő

Hozzávalók a töltelékhez:

1-2 ek mangalica zsír

250 g darálthús

1 kisebb fej hagyma

só, bors

3 db közepes méretű ecetes uborka

pár ek tejföl

1 tojás a kenéshez

A töltelékhez megolvasztottam a zsírt, majd az apróra vágott hagymát üvegesre pirítottam rajta. Hozzátettem a húst és nagy lángon pirítottam, majd sóztam és borsoztam. Végül addig pirítottam, amíg elfőtte a levét. Amíg elkészítettem a tésztát, hagytam hűlni. Mikor kihűlt, hozzáadtam a kicsi kockára vágott uborkát és annyi tejfölt, hogy kenhető legyen.

A tésztához a liszteket, cukrot és sót összekevertem, majd elmorzsoltam benne a vajat. Az élesztőt a vízzel jól elkevertem, és a lisztes keverékhez öntöttem. A tésztát jól összegyúrtam és negyed óráig hagytam pihenni.

A sütőt előmelegítettem 190 °C-ra.

Amikor a tészta kipihente magát, nagyjából 3 mm vékonyra nyújtottam, és körülbelül 10 cm átmérőjű köröket szaggattam belőle. (Legegyszerűbb a pizzavágót használni, az jó éles.)

A körök közepébe egy-egy nagyobb teáskanálnyi tölteléket tettem, majd félbehajtottam és a szélét jól lenyomkodtam, hogy ne maradjon benne levegő. A szélét villával kicakkoztam, hogy a pirogok biztosan jól zárjanak. Tetejüket megkentem a felvert tojással.

A batyukat sütőfóliára fektettem és az előmelegített sütőben pirulásig sütöttem.

Tényleg nagyon finom, érdemes kipróbálni. Kelt tésztához képest nagyon gyorsan elkészül. Nálunk biztosan gyakori lesz ezután. Persze azért egyszer ennék eredetit orosz pirogot is.

Köszönöm a receptet!

Ettetek már pirogot?

Rebarbara télire

Mint már írtam, idén először használtam rebarbarát a konyhában. Nagyon megszerettem. Ezért arra gondoltam, mivel lassan vége a szezonnak, elteszek egy keveset a hidegebb napokra. Több féle receptet is találtam, végül a legegyszerűbbek közül választottam kettőt. Egy natúr vizes alapút és egy szirupos verziót.

A sütikből kiderült, hogy ez a növény jóban van a szegfűszeggel, fahéjjal és gyömbérrel. Így ez most egy kísérleti széria lett. Vizes, sima szirupos, gyömbéres szirupos és szegfűszeges szirupos.

1. Rebarbara „nyersen”:

A rebarbarát megtisztítottam, és 2 cm-es darabokra vágtam. Három decis befőttesüvegekbe tettem és forró vízzel leöntöttem. Majd 15 percig dunsztoltam forrásban lévő vízben. Végül szárazdunsztban hagytam kihűlni.

2. Rebarbara szirupban, fűszerekkel:

Egy liter vízből és 150 g gyümölcscukorból szirupot főztem. A megtisztított, feldarabolt rebarbarát üvegekbe töltöttem. A gyömbéres változatba egy körömnyi gyömbérdarabot tettem, a szegfűszegesbe pár szem szegfűszeget üvegenként. Leöntöttem a sziruppal és 15 percig dunsztoltam, végül szárazdunsztban hagytam kihűlni.

Remélem elég volt nekik ennyi dunszt, mert nem akartam mesterséges tartósítószert használni. Majd télen kiderül…

Ha gondoljátok, próbáljátok ki. Jövőre tapasztalatot cserélhetünk :)

Spenótos csirke

Igen, végre spenótos csirke. Régi kosztosom folyton reklamál, hogy mikor lesz már spenótos csirke. Mindig azt mondtam, majd ha itt a szezonja. Hát tessék, eljött, megsütöttem.

Igazából ez csak csirkemell, de nekem attól még spenótos csirke marad.

Mert hát úgy volt hajdanán, amikor még egy kedves barátnőm a közelemben dolgozott, hogy főztem rá is, ebédidőben pedig leszállítottam neki. Nekem is jó volt, neki meg pláne. Amikor megkötöttük az üzletet, megkérdeztem, mit nem szeret. Azt mondta bármi jöhet, csak uborka és paprika nyersen ne (ha jól emlékszem). Aztán szépen lassan kiderült, hogy vannak még dolgok, amiket nem szeret, de ahogy elkészítettem, mégis ízlett neki. Ezt dicséretnek vettem, ami azóta is lendületet ad :) Így fogyott el például a sütőtökleves, a kókuszos csirkemell és a híres nevezetes spenótos csirke is.

Nagyon egyszerű étel, szerintem a titok abban van, hogy a spenót úgy kerül a húsra, hogy megkap mindent, amit szeret. Szerecsendiót, fokhagymát, borsot. A recept Béres Alexandra weboldaláról származik (Csirkemell Rockefeller módra).

Hozzávalók 4 főre:

500 g csirkemell filé

200 g tisztított spenót

1 doboz natúr joghurt

só, bors, szerecsendió

1 gerezd fokhagyma

sajt a tetejére

olíva olaj

A csirkemellett megtisztítottam, felszeleteltem, nem túl vékonyra és kicsit kiklopfoltam, hogy a rostok meglazuljanak. Aztán besóztam és borsoztam. Egy jénai alját olíva olajjal kikentem, ráfektettem a hússzeleteket, majd rápakoltam a spenótot, végül ráöntöttem a szerecsendióval és tört fokhagymával ízesített joghurtot. A tetejére reszelt sajtot szórtam és előmelegített sütőben 190 °C-on megsütöttem.

Gyorsan elkészül és jó módja a spenótot nem kedvelők meggyőzésének. A joghurt el is tűnik a sajt alatt, de azért ott van, a fűszerek pedig nagyon feldobják a spenótot. A hús sütés közben átveszi a spenót ízét. Én nagyon szeretem. Érdemes kipróbálni.

Küldöm Ácinak és mindenkinek, aki szereti :)

Tabouleh és törökös húsrudacskák, avagy az ebéd sétája

Na nem kell megijedni, nem rosszullét miatt következett be ez az esemény. Csak hát úgy alakult, hogy megsétáltattam az ebédemet, mert az ebédidő már nem a munkahelyemen ért. Persze tegnap késő este álltam neki, hogy másnapra legyen mit ennem. Nem kellett volna, elkészíthettem volna ma frissen is, amikor hazaérek. De ezeken a kis bosszantásokon már átsiklok. Igazából, ha belegondolok, csupa ilyen helyzettel áld meg mostanság az élet. Fölösleges munkák, amibe sok energiát fektettem, dolgok, amiket megcsináltam, de ráértek volna később is. Aminek a legjobban örülök, hogy ezek valamiért nem bosszantanak fel, csak vannak. Elfogadom, de ez nem valami mesterkélt erőltetett dolog, úgy érzem szívből jön. Inkább másra fordítom a bosszankodásra szánt energiát. Autodidakta buddhista lettem?

Úgyhogy most nagy lelki nyugalommal számolok be a mai finom ebédemről.

Tegnap a nagy meleg miatt rám tört a nosztalgia és szívesen ettem volna valamit keletről. Már hetek óta készülök a tabouleh-re (mostantól csak tabulének fogom hívni), erre a bulgúr alapú sok petrezselyemmel és mentával készülő salátára. Megvolt hozzá minden (a mentát kivéve), már csak receptet kellett keresnem. Végül Toma receptjére esett a választásom. Jó döntés volt. A mélyhűtőben még pihent egy kis darált hús, amiből a 100 legjobb török recept c. könyvecskéből néztem valami felhasználási módot, amit törökös húsrudacskának neveztem el. Úgy éreztem a joghurt jól összehozza majd a tabulét és a húsokat.

Toma tabouleh receptje itt található.

Én pedig így készítettem:

Hozzávalók egy főre:

50 g bulgur (férfias adag 70 g)

nagyjából ½ cs petrezselyem

¼ fej hagyma

1 db kisebb paradicsom

½ citrom leve

35 ml olívaolaj

só, bors, chili, pár szem koriander mag

A bulgurt most nem főztem, hanem csak beáztattam háromszoros mennyiségű vízbe, ¾ órára.

A petrezselymet és a hagymát apróra vágtam, a paradicsomot kisebb kockákra. A hagymát picit megsóztam, hogy az ereje kimenjen, de az íze megmaradjon. Egy pici üvegbe 1/3:2/3 arányban öntöttem a citromlevet és az olívaolajat. Megszórtam sóval, chiliporral és a mozsárban összetört korianderrel és borssal. Végül a zárt üvegecske tartalmát alaposan összeráztam.

A bulgúrról leöntöttem a vizet, és salátástálba tettem. Hozzáadtam a paradicsomot, hagymát, petrezselymet és jól összekevertem. Végül Toma utasítása szerint először csak az öntet felét öntöttem a salátára, majd apránként adtam hozzá a többit, amíg jónak nem találtam az ízét. Mivel még sosem ettem, nem tudtam, milyennek kellene lennie, így hát addig kevergettem és öntögettem, amíg szerintem jó nem lett. Dobozkába zártam és másnapig hűtőbe tettem. Nekem jobban ízlett, hogy állt egy kicsit, meg a bulgúr sem volt olyan al dente.

Hozzávalók a húsrudacskákhoz 10 db-hoz:

250 g darálthús

petrezselyem

100 g hagyma apróra vágva

só, bors

1 kk friss kakukkfű

1 kk őrölt fahéj (igen, nem elírás)

kicsi fűszerpaprika

4 ek olívaolaj

A hozzávalókat összekevertem és kicsit állni hagytam. Nagyjából negyed órát. Aztán vizes kézzel 10 rudacskát formáltam és mindegyiket megkentem olívaolajjal. Forró serpenyőben, nagy lángon sütöttem ki őket, sütés közben folyamatosan forgatva.

A tobulé olyan, amilyenre számítottam, és a hagyma sózása miatt nem lett büdös hagyma szagom. Másik dolog, amire már máskor is gondoltam, hogy ha pici citromlével megöntözöm a nyers hagymát, nem égeti a gyomrot. Ez most is bebizonyosodott. Persze nem bizonyított, hogy a só vagy a citromlé okozta :)

Nagyon ízletes saláta, mentával biztosan jobb, de nekem most petrezselyem hiányom volt. Most megkaptam. És bár a petrezselyem és a kakukkfű is nagyon erős fűszerek, a húsban mégis a fahéj dominált. Imádtam.

Nagyon hangulatos kis ebéd volt, bár éppen akkor szakadt le az ég alja. De nem akadályozott meg benne, hogy kicsit ne a negyediken egy kis konyhában érezzem magam, hanem valahol messze, a távoli keleten a forróságban.