London csízkék (cheesecake)

Mint ahogy a képen is látszik, még messze nem tökéletes, ezzel ellentétben nagyon finom. Azelőtt még sosem ettem „sajttortát”, de Nigella süteményes könyvében már régóta szemezek vele. Lassan a hozzávalók is összegyűltek és ma reggel eljött az idő, hogy megsüssem.

Kicsit máshogy alakult a nap, mint terveztem. A vasárnapi szülői ebédhez nagyon jól passzolt volna, de sajnos elcsúsztam vele és mire indultunk, még nem volt szállítható állapotban. Ma már töméntelen mennyiségben nem élvezhetjük ezt a desszertet, mert a szülői „tömés” igen sikeres volt. Már semmi nem fér belénk. De egy kóstoló erejéig még feláldoztuk magunkat. Megérte. Még ha ki is durranunk éjszaka.

A süteményről műveletlen módon csak annyit tudok, hogy van London és van New York változat. Olvastam, hogy mivel nálunk nem érhető el könnyen a cream cheese, használható helyette mascarpone vagy philadelphia sajtkrém. Én most mascarponéval próbáltam a spórolós hajlamom miatt.

A recept alapja Nigella How to be a domestic goddess c. könyvéből származik. Kissé eltértem tőle. Egyrészt az alapanyagokban, másrészt az arányokban. Kettőnkre nem gondoltam nagy mennyiséget csinálni, úgyhogy a krémet feleztem. Viszont a kekszréteget nem tudtam felezni, mert akkor nem töltötte volna ki a tortaforma alját. Remélem ez azért nem nagy szentségtörés. (Bár pont az előző bejegyzésemben tettem említést a recept átgondolásáról.)

Az tetszik nagyon ebben a receptben, hogy lépésről lépésre írja le, mikor mit kell csinálni, legyen az vízforralás vagy előmelegítés. Nekem kicsit lassabban ment minden, mert eléggé izgultam. De a következőnél már bátrabb leszek.

Hozzávalók nagyjából 4 személyre, 18 cm átmérőjű tortaformához, alacsony költségvetésű háztartásokba:

100 g győri zabfalatok

50 g vaj megolvasztva

250 g mascarpone

2 tk vaníliás gyümölcscukor

50 g gyümölcscukor

2 db egész tojás

1 tojás sárgája

¾ ek citromlé

¼ kk vaníliapor

100 ml tejföl

¾ ek gyümölcscukor

¼ kk vaníliapor

Először megolvasztottam a vajat, miközben mozsárban összetörtem a kekszet. Ezután összekevertem őket és a tortaforma alján (többé-kevésbé) egyenletesen elegyengettem. Betettem a hűtőbe hűlni (amíg a krém elkészült), majd begyújtottam a sütőt 180 °C-ra.

A sajtot a robotgépben lazán felvertem, majd hozzáadtam a cukrot, vaníliáscukrot, és úgy kevertem tovább. Beleöntöttem a tojásokat és a sárgáját, végül a vaníliaport és a citromlevet. Így is kevertem még egy percet.

Vizet forraltam a vízfürdőhöz.

A tortaformát kivettem a hűtőből, vízhatlanra tekertem alufóliával és beletettem egy kisebb tepsibe (20x30 cm).

A krémet a tésztára simítottam és a vizet a tepsibe öntöttem, nagyjából a tepsi feléig.

Betettem a sütőbe és 45 percig sütöttem. Inkább 50 perc kell neki. Akkor jó, ha a tetejére szánt tejföl nem süllyed le benne, csak szépen libeg a tetején.

Amíg sült a torta, a tejfölt összekevertem a cukorral és a vaníliaporral. Amikor kivettem a tortát, leöntöttem a tejföllel, óvatosan elegyengettem a tetején és visszatettem a sütőbe, további 10 percre.

Amikor elkészült, kivettem a sütőből, a tortaformát a tepsiből, lehámoztam róla az alufóliát és hagytam hűlni. Amikor teljesen kihűlt, hűtőszekrénybe tettem.

Tálalás előtt 20 perccel érdemes kivenni a hűtőből, hogy jó legyen az állaga. Forró vizes késsel érdemes felvágni.

Finom, könnyed sütemény. Az alap jó, könnyen emészthető a teljes kiőrlésű keksz miatt. A krém kicsit túróra emlékeztet, de annál krémesebb. A tetején a savanykás tejföl teszi teljessé az ízét. Nekem nagyon ízlett. Gyorsan össze lehet rakni, amikor az ember gyereke/lánya már bátor és nem az első tortáját készíti.

Szeretitek a csízkéket?

Bagett 2.0

Először is sűrű elnézést kérek a hűséges olvasóktól, amiért nem várom őket minden nap friss receptekkel. Sajnos mostanában kevesebb idő jut a főzésre, és az is rossz fényviszonyok között. Ennek következtében képeim kevésbé szépek.

Most itt ülök egy gyönyörű helyen (most sem otthon) és a technika csodájának köszönhetően ― kilátással a bakonyi rengetegre ― egy csodás kis kertben, picike laptoppal a kezem alatt írom-e sorokat (hű de költői lett). Bagett 2.0.

Kipróbáltam egy újabb bagett receptet egy jól bevált kis könyvecskéből. Egyszer már próbálkoztam vele, de nem nagyon sikerült. Azóta eltelt annyi idő, hogy kiépült bennem a kritikus hajlam, azaz nem gondolkodás nélkül állok neki a receptnek. Persze ez a képesség a tapasztaltabb háziasszonyoknál már rutin, de nekem még csak most alakul. Ismét végigolvasva a receptet már fel is tűnt, hogy elírás történhetett. Egy deciliterrel kevesebb víz elég nehézkessé teszi a kenyérsütést. Nem csoda, hogy nem sikerült. Ezt leszámítva nagyon jó kis recept. Finom kenyér lett belőle. Egyetlen szépséghibája csak az volt, hogy sokáig tartott kisütni. Legalábbis a recepthez képest. Szokás szerint kevert lisztből készítettem a már jól megszokott arányokban.

Hozzávalók két kenyérhez:

100 g teljes kiőrlésű liszt

200 g finomliszt

200 g rétesliszt

3,5 dl víz

30 g élesztő

2 tk cukor

1 ek só

A liszteket tálba tettem, hozzákevertem a sót. Közepére morzsoltam az élesztőt, rászórtam a cukrot és leöntöttem a vízzel. Nagyjából 5 percig gyúrtam. (Nem véletlenül hagytam ki az élesztő felfuttatását. Nem kell.) A tálat lefedtem nejlonzacskóval és 4 órára a hűtőbe tettem. Miután kipihente magát, kissé átgyúrtam és 2, nagyjából 30 cm hosszú kenyérkét formáztam belőle. Tepsire tettem, tetejét bevagdostam és megint hagytam kelni, nagyjából fél órát. Közben 250 °C-ra előmelegítettem a sütőt és az aljába tettem egy negyedéig forró vízzel telt kicsi tepsit. Amikor megkeltek a kenyerek bekentem őket vízzel és betettem a sütőbe. Tíz perc után levettem a hőfokot 200 °C-ra és úgy sütöttem, amíg színe nem lett.

Én már türelmetlen voltam, úgyhogy hamar kivettem. Még csak akkor kezdett belejönni a színesedésbe. Mi meg már nem bírtuk tovább. Így is finom lett, jó állagú. Ropogós héj, puha, levegős belső.

Nekem jobban ízlett, mint a blogomon szereplő első verzió. Próbáljátok ki ezt is, aztán majd eldöntitek.

Tormaleves

Alacsony költségvetésű ebéd része volt egy tartalmas leves, esetünkben tormaleves és túrós palacsinta eperlekvárral. Húsvét utánra terveztem ezt a levest, de végül mára jött csak össze. Előrelátó módon minden megvolt már a mélyhűtőben. Füstölt húslé és maradék sonka. Nagyon egyszerű leves, gyorsan elkészül és igen tartalmas. Lengyel kirándulások óta nagyon szeretem a savanyú leveseket, ez is hasonlít kicsit.

Hozzávalók 2 főre:

2 ek olaj

1 kis fej vöröshagyma

1 ek liszt

4 dl füstölt sonka főzőlé

10 dkg füstölt sonka

1 db babérlevél

őrölt bors

1 dl tejföl

1 ek ecetes torma

A hagymát apróra vágtam és üvegesre pirítottam az olajon. Utána rászórtam a lisztet és még pirítottam egy kicsit. Ezután apránként felöntöttem a sonkalével és csomómentesre kevertem. Beletettem a feldarabolt sonkát, a babérlevelet és egy kis borsot tekertem bele. Körülbelül 5 percig forraltam takaréklángon. Ezután levettem a tűzről és belekevertem a tormát és a tejfölt. Kicsit hagytam állni.

Nagyon finom. A torma nem domináns, a babér remekül illik bele és a tejföl enyhíti a füstös ízt. Én nagyon szeretem.

Lehet, hogy már késő, de jövő húsvétkor jusson eszetekbe, hogy ne öntsétek ki a sonka főzőlevét.

Ti mire használjátok a sonkalevet?

Kedves Naplóm!

Ma úgy hozta a sors, hogy megint kiszorultam a konyhából. De ez most így jó. Elég sűrű volt a múlt hét is, ma inkább pihentem. Újra kell gondolnom a hobbikat és az időbeosztásomat. Most a munka az első. De ha már nem főzök, legalább írok egy kicsit.

Gondoltam elmesélem vegetáriánusságom történetét. Nehogy olvasnivaló nélkül maradjatok, amikor reggel bementek a munkahelyre, vagy ebédidőben olvasgatnátok kicsit. Esetleg 3 körül, amikor már nagyon mennétek haza. Látom ám a statisztikákat :)

A legelső, bemutatkozó bejegyzésben már írtam, milyen főbb hatások értek a konyhával és a sütéssel-főzéssel kapcsolatban. Család, 5 évnyi húsmentesség és a bioboltosság. Vegetáriánus voltam, tehát csak húst nem ettem, tejtermékeket igen, néha tojást is, de azt próbáltam kiiktatni az étrendemből. Nem tudom, hogyan kezdődött, de arra tisztán emlékszem, amikor végződött.

Lehet, hogy nem tett jót a fejlődésemnek, mert 14 éves koromban (gimi elsős voltam) kezdtem és egyetem első évéig tartott. A húsmentességet nagyon élveztem. Kamaszként jó volt valamivel kilógni a sorból.

A mai napig a megérzésemre hagyatkozom és csak azt eszem, amit megkívánok. Akkor sem volt ez másképp. Szóját, tofut, gabona kolbászt sosem ettem. Ha már nem ettem hústerméket, olyat sem, ami azt helyettesíti, vagy arra hasonlít. Hiszen nem akartam húst enni.

Viszont a gabonák és az indiai konyha elemei felkerültek az étlapra. Meghatározó olvasmány és kiindulási anyag volt Rohini Dasi Isteni Ízek c. könyve és Kövesdi Natália Nagyi és Nati szakácskönyve. Megismerkedtem a búzával, árpával, hajdinával, zabbal, kölessel, barnarizzsel. Megtanultam ezeket elkészíteni. Meg is látszott rajtam. Nem voltam olyan egyszál, mint most. (Ekkor tanultam meg elkészíteni a pizza tésztát is.) Az indiai konyhából is megismertem egy szeletet. Lepénykenyereket, jázminrizst, sok-sok fűszert és mindenféle finomságot. A hétvégéken Apukám mindig elzarándokolt a Vásárcsarnok alagsorába, az Ázsia boltba. Akkor még nem nagyon volt ez divat. Legalábbis nem nagyon találkoztam hasonszőrűekkel. Emlékszem, az egyik Karácsonykor töltött káposztát is csináltunk Indiai módra. (Azt elfelejtettem mondani, hogy Apukámra is átragadt a vegetáriánusság. Anyukám nem bírta hús nélkül, ő nem tartott velünk. Vicces család vagyunk :)

Azt gondolom,  összességében jó hatással volt rám ez az időszak.

A vége is fura volt. Sosem zavart, ha valaki valami finom húst evett a környékemen. Az egyik kiránduláson viszont jött egy érzés, hogy nekem kolbászt kell ennem. És ettem egy darabot. Így ért véget az öt éves vegetáriánusságom, egyik pillanatról a másikra. Megkívántam a húst. Megettem.

Néha még most is vannak húsmentes napjaim, de akkor sem sanyargatom magam. Csak azért csinálom, mert jólesik.

A történet tanulsága: hallgassatok az érzéseitekre. Amikor esztek, akkor is. A testetek érzi, hogy milyen tápanyagra van szüksége. Bízzatok benne.

Kovászos rozskenyér

Kenyereim szépen lassan minőségi változáson mennek át. Hála a sok bloggertársnak és olvasásnak, kísérletezésnek, egyre szebbek. Sütés közben szépen megpirulnak, vékony, ám ropogós héjuk lesz.

Ez a kenyér is jól sikerült. Nagyon régóta szerettem volna kipróbálni ezt a receptet. Már múltkor, a mákos kenyérnél félretettem egy tízdekás tészta darabot, hogy legyen kovász a rozskenyérhez. Kovászt lehet készen kapni boltban is, de ez a módszer lényegesen egyszerűbb és olcsóbb. A félretett tésztadarabot hűtőben 1 hétig el lehet tárolni.

Persze ez nem az igazi két napig készülő kovászos kenyér. De így is nagyon finom. Majd egyszer talán olyat is csinálok. A recept alapja a 33 kenyér és péksütemény c. könyvecskéből származik. Én szokás szerint háromféle lisztből készítettem, plusz a rozsliszt.

Hozzávalók:

150 g teljes kiőrlésű liszt

100 g rétesliszt

100 g finomliszt

100 g rozsliszt

100 g kovász

1 ek só

2 ek zsír

1 tk szárított élesztő

230 ml langyos víz

A hozzávalókat a kenyérsütő gép tartályába tettem. Aztán hagytam Mariskát, hogy megdagassza és megkelessze. Ha kenyérsütő gép híján vagyunk, csak össze kell gyúrni a tésztát és langyos helyen duplájára keleszteni. Ez kicsit lassabban megy, mint a tisztán élesztős tésztánál.

Amikor megkelt, kivettem a tartályból, és kicsit összegyúrtam. Majd kerek sütőlapra (tortaforma alja) tettem és három vágással bemetszettem. Langyos sütőben, letakarva a duplájára kelesztettem. Ez már kicsit kevesebb idő, mint az első kelesztés.

A sütőt előmelegítettem 200 °C-ra és amikor megkelt a kenyér, vízzel bespricceltem. Sütés közben ez segít, hogy szép színt kapjon a kenyér. Elfelejtettem megnézni, mennyi ideig sütöttem, de nagyjából fél óra lehetett.

Amikor kisült, kivettem a sütőből és ismét bespricceltem egy kis vízzel, ettől lett fényes a felszíne.

Nagyon finom, puha. A zsír elég domináns benne, szerintem kevesebb is elég lenne. Mindenesetre érdemes kipróbálni.