Kicsit
hiányoltam már egy jó házias süteményt, amit könnyű összedobni, és nem kell
hozzá venni semmit, meg lehet oldani a kamrából is. Mert még mindig tele a
kamra. Pedig már pár hete igyekszem minimálisra csökkenteni a vásárlást, hogy
fogyjanak a készletek. Elképesztő mennyi minden felhalmozódott. Bár nem sok
mindent sikerült felhasználni a sütéshez, legalább finom sütivel vigasztalódhattam
:)
Nem túl bonyolult sütemény és remekül felhasználhatók hozzá a megfáradt
gyümölcsök (alma, körte, szilva). A tésztáját egy kis zabliszttel ízesítettem, amit egyszerűen állítottam elő: a kisebb szemű zabpelyhet kávédarálón
finomra őröltem. Ez a fahéj mennyiség igen bőséges, ízlés szerint csökkenthető.
Az eredeti recept innen származik.
Hozzávalók:
3 db alma
(vagy más gyümölcs: körte, szilva)
2 tk cukor
2 tk
juharszirup
1/2 tk őrölt
fahéj
1 csipetnyi
őrölt szegfűszeg
a tésztához:
135 g finomliszt
50 g
zabliszt
120 g barna
cukor
1 ek
vaníliás cukor
1 tk sütőpor
1 csipet só
120 ml tej
50 g lágy vaj
(vagy margarin)
1 tojás
A sütőt
előmelegítettem 190 °C-ra (légkeverésesnél 165 °C) és egy kisebb tepsit (kb. 27x20 cm) kikentem
vajjal.
Az almát
meghámoztam, kicsumáztam és felkockáztam, majd összekevertem a cukorral,
juharsziruppal és a fűszerekkel és félretettem, amíg elkészítettem a tésztát.
Egy tálban
összekevertem a liszteket, cukrokat, sütőport és sót, majd simára kevertem a
tejjel, vajjal és tojással.
A tésztát a
tepsibe simítottam, majd megszórtam az ízesített almával, amit egy kicsit bele
is nyomkodtam.
Nagyjából
35-40 perc alatt készre sütöttem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése