Be kell, hogy
valljam, elkényelmesedtem. Engem is elért az ellaposodott repertoár szindróma.
Vagyis egyensúlyozva a munka1, munka2, háztartás, élet, pihenés között, főzés
tekintetében túlélésre játszottam. Lassan ugyanaz a 10 kaja került fel a hűtőre
kifüggesztett kívánság listára, és két hetes vetésforgóban ugyanaz került az
asztalra. Az ellaposodó párkapcsolattal ellentétben ebből nem lehet kilépni,
mert enni kell, és ha szűkös a keret, főzni is jobban megérni. Azonban ebben az
időszakban tanultam meg azt is, hogy nem kell mindig belehalni a főzésbe,
lehetnek kivételes napok, amikor leugrom egy gyrosra, vagy a kínaiba.
Mérlegelni kell. És ebben szegény Uramnak mennyi év munkája van! A másik
oldalról pedig úgy alakult, hogy megint képbe került a blog. Zavart, hogy
elhanyagolom, mert régen azért erősen motivált, hogy legalább hetente egy újdonság
felkerüljön mind az asztalunkra, mind a blogra.
Szóval
elfogadtam a kihívást: keljen életre ismét a blog, újítsam fel a
receptkészletet, legyen megint öröm a főzés, ha már időt szánok rá. Irány a
piac (le kell győzni a lustaságot), preferáljam az idénygyümölcsöket,
zöldségeket, vegyem fel a trendek fonalát. Csapjunk bele a lecsóba! J
Ha már
rugalmas a munkaidőm, pénteken kiszaladtam a Hunyadi téri kispiacra. Mindent megvettem,
ami csak belefér a hátizsákomba. Mivel alig voltak, tőlem szokatlan módon szóba
elegyedtem egy árussal, isteni szamócát vettem (fele annyiért, mint a bolti
görög eper), kajszit, ropogós cseresznyét. Egy másiknál spárgát kimérve, nem
csomagban, így csak annyit vettem, ami egy étkezésre elég is. Uborka,
koktélparadicsom, paprikák, patisszon magyar termelőktől. Inspiráló volt,
beindult az agyam, pörögtek a receptek, és megint rá kellett jönnöm, hogy
mennyivel jobb íze van ezeknek a cuccoknak, mint az előre csomagolt bolti
testvéreiknek. Tényleg le kell győzni a lustaságot! Ha esetleg szintén alkotói
válságban van a kedves olvasó, itt a jövő heti menütervezetem. Nem főzök minden
nap frisset és tartunk húsmentes napokat is.
rántott
patisszon rizibizvel és tartárral
tavaszi vegyes
zöldségleves
tojásos nokedli
spárgás,
sajtos karajszeletek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése