Bevallom, sosem
voltam oda a rántott csirkecombért és eléggé zavart, hogy azon kívül, hogy
megtöltöm vagy pörköltbe főzöm, nem igazán tudok vele mit kezdeni. Nemrég eszembe jutott, hogy ha kicsontozom, máris sokkal több lehetőségem van másképp
is elkészíteni. Bár kicsit megküzdöttem a csontok eltávolításával, megérte a
fáradtságot. Így született meg ez az egyszerű, gyors finomság.
Hozzávalók
2-3 személyre:
2 db
csirkecomb (alsó és felső együtt) kicsontozva, bőre leszedve
só, bors
csípős-(fokhagymás)
csili szósz ízlés szerint (Sriracha), de ha az nincs, erős pistát is lehet
használni
1 ek mogyoróolaj
1 tk keményítő
1 tk keményítő
6 db bambusz
nyárs, megnedvesítve
plusz olaj a
sütéshez
A húst 1,5-2
cm széles csíkokra vágtam, majd sóztam, borsoztam, jól meglocsoltam a csípős
szósszal, majd hozzáadtam az olajat és a keményítőt is. Alaposan elkevertem, lefedtem és szobahőmérsékleten
negyed órát állni hagytam. Ezután hullám alakban felszúrtam a nyársra és grill
serpenyőben, párszor megforgatva addig sütöttem, amíg alaposan átsült. Joghurtos
salátával és sült krumplival tálaltam.
Meg kellett
állapítanom, hogy ebben a formában nagyon jó íze, állaga van a comb húsának. Alig
várom, hogy a faszénen sült változatot is kipróbáljam.