Édes pogácsa

A hátsó borító füle már régóta be van hajtva Jamie Főzőiskolájában erre az oldalra. Kipróbáltam pár receptet máshonnan, nem igazán ízlettek. Azért kapott egy utolsó esélyt a dolog. Mert ez mégiscsak Jamie lelkesítő főzőiskolája. És nem kellett csalódnom. Az állaga másnap is jó volt, már amelyik megérte a másnapot.

Hozzávalók fél adaghoz:

60 g mazsola és aszalt gyümölcs (esetünkben áfonya és mazsola)

narancslé a beáztatásukhoz (nálam most almalé)

225 g (sütőporos) liszt

1 kk sütőpor

60 g vaj

só

1 nagy tojás

3-5 ek tej, plusz egy kevés a kenéshez

nekem hiányzott belőle a cukor, úgyhogy 3-4 ek gyümölcscukrot még kevertem a tésztába

A sütőt előmelegítettem 220 °C-ra. Egy tálkában beáztattam az aszalt gyümölcsöket. Amíg ázott, elmorzsoltam a vajat a liszttel, sóval, sütőporral és cukorral. Villával felvertem a tojást. A tészta közepébe mélyedést készítettem, ide öntöttem a tojást, a tejet és a leszűrt gyümölcsöket. Kissé lágy tésztát gyúrtam belőle. Ha gyúrás közben túl keménynek bizonyulna, lehet hozzádolgozni még egy kis tejet.

Lisztezett deszkán nagyjából 2 cm vastagra nyújtottam a tésztát. Egy 6 cm átmérőjű szaggatóval vágtam ki a pogácsákat. Hét darab lett belőle. Tetejüket megkentem egy kis tejjel és 15 percig sütöttem. Idő közben azért rá-rá néztem, nehogy sötétebbre sikerüljön a kelleténél.

Nagyjából fél óra alatt elkészült. Nagyon finom lett. Igazi reggeli tea, kávé, kakaó mellé való kísérő. Omlós, édes, gyümölcsös, kicsit leveles, úgyhogy félálomban jól lehet bontogatni a rétegeket.

Megcsináltam. Továbbadtam.

Spenótos penne, bacon-nel és tejszínnel

Kicsit furcsa, de ez a recept még nem szerepelt a blogon, pedig elég gyakran esszük. Télen a zöld miatt, nyáron a spenótszezon miatt.

Végtelenül egyszerű és jó módja a spenótot ellenzők lekenyerezésének. Mert a spenótvilág nem csak főzelékből áll. Ha már túl vagyunk a spenótlevesen, a spenótos húsokon, töltött spenóton, ideje egy kis tésztának. Nagy mókusok tésztába is gyúrhatják, a bátortalanabbak csak keverjék hozzá az alábbi módon.

Hozzávalók:

25 dkg tisztított, feldarabolt spenót (télen mirelit)

20 dkg tészta

5 dkg bacon

2 dl tejszín

1 gerezd fokhagyma

1 kk chili

1-2 ek medvehagyma vagy snidling

só, bors, olívaolaj

A tésztát megfőztem. Közben egy magas falú serpenyőben az olívaolajon megpirítottam a szalonnát és külön tálkába szedtem. A visszamaradt olajra (zsírra) rádobtam a spenótot, fokhagymát és a medvehagymát és addig pirítottam, amíg éppen összeesett. Akkor rászórtam a chilit, ráöntöttem a tejszínt és addig főztem, amíg kicsit besűrűsödött. Ha bő levet hagyunk neki, a tészta fel fogja szívni, ezt nem mindenki szereti. A kisült szalonnát a végén adtam hozzá, hogy ropogós maradjon.

Ízlés szerint reszelt sajtot is lehet szórni a tetejére, de sajt nélkül is megállja a helyét.

Édeskés, csípős, mégis spenótos, és teljes mértékben laktató. Olvadós spenót, lágy tejszín, és ropogós szalonna találkozása ez.

Ha már unjátok a spenótos csirkét, próbáljátok ki ezt is :)

Frida, a kovász

Nagyon szeretem a kovászos kenyeret, meg a tőlünk keletebbre és északabbra élő népek savanykás kenyereit. Ezért gondoltam kinevelni ezt a kis lényt, hogy még ha hosszadalmas procedúra árán is, de igazi élesztő nélküli kenyeret süthessek. A River Cottage receptet átolvasva, nem tűnt bonyolultabbnak az elkészítése, mint a hagyományos kenyéré. Sőt! Lényegében ugyanaz a forgatókönyv, csak kicsit elnyújtva. Nem igényel több energia befektetést, csak egy kicsit több odafigyelést, és persze időben el kell kezdeni, mert nagyjából 24 óra alatt készül el.

A kenyérről később számolok be, most csak elmesélem, hogyan született Frida, a kovász.

Pontos, bővebb útmutatást itt találtok (angolul).

A kovász kinevelésének táptalajául összekevertem 100 g lisztet (fele teljes kiőrlésű) és annyi vizet, hogy tejföl sűrűségű legyen. Jól felvertem kézi habverővel, hogy telemenjen levegővel, aztán a tálat szorosan lefedtem folpack-kal és hagytam a konyhapulton pihenni (kb. 24 °C). Pár óra elteltével már mutatkoztak is az aktivitás jelei: apró buborékok jelentek meg a CO₂ képződés következtében. Ez a fázis pár órától akár pár napig is eltarthat, attól függően mennyi vadélesztő terjeng a levegőben. Mivel nálunk elég kicsi a konyha és háromnaponta sütök kenyeret, tele a levegő élesztővel. Gyorsan beindult.

A következő hét napban reggelente leöntöttem a felét (na nem a lefolyóba, mert sajnáltam volna kidobni) és hozzákevertem 50 g lisztet és annyi vizet, hogy tejföl sűrűségű legyen. Én a recepttel ellentétben csak fele annyi liszttel etettem, mert egyelőre kevesebb kovásszal is beérem.

Hét nap elteltével Frida megérett a kenyérsütésre. Nagyon kellemes, élesztős, de egyben savanykás illata van. Szobahőmérsékleten, csatos üvegben éli mindennapjait újdonsült családjában, ahol minden élő és élettelen háztartási alkalmazottnak neve van. A lisztben lévő keményítőt bontogatja enzimjei segítségével, aminek következtében tejsavat, ecetsavat, alkoholt és CO₂-t állít elő.

Hát így éldegélünk, hármasban, szimbiózisban.

Első találkozásom a salátalevessel

Nálunk otthon sosem volt, nem is nagyon hallottam róla. Néha belebotlottam egyik másik szakácskönyvben, de gyorsan lapoztam is tovább, mert úgy szocializálódtam, hogy a saláta csak nyersen fogyasztandó/fogyasztható. Már akkor sem szerettem, amikor a vasárnapi ebéd után délutánra már kicsit összeesett. Mindezek ellenére adtam neki egy esélyt.

Most már mindent értek. Nem volt rossz. Az állaga volt szokatlan, de végülis jó volt. Olyan lehet ez, mint amikor a fiúk azt mondják egy lányra: hááát, végülis jófej. Na ilyen nekem ez a leves. Végülis…

De ezt az érzést csak a korlátoltságomnak köszönhetem. Ha nem ropogós salátaként gondolok rá, csak egy levélzöldségként (mint pl. a spenót), nem lett volna bajom vele. Tényleg, spenótot miért csak fonnyasztva eszünk?

Több bloggertársamnál is találtam receptet, végül Aleda útmutatásából indultam ki.

És akkor itt a recept spájzosítva:

1 fejes saláta

bacon

medvehagyma (fokhagyma)

1 ek liszt

só, bors, paprika

2 dl víz

6 dl tej

kapor

tejföl

ecet

A szalonnát kisebb kockára vágtam, majd kisütöttem. Rá dobtam a medvehagymát, kicsit pirítottam, aztán rászórtam a paprikát, és a nagyjából felvágott salátát. Amikor összeesett, ráöntöttem a tejet és a vizet, sóztam, borsoztam, végül beleszórtam a kaprot. Amikor felforrt, kikapcsoltam alatta a gázt, és ízlés szerint egy kis ecetet tettem bele.

Tényleg langyosan jó, kis tejföllel, útó-ecetezve. Olyan kis kellemes nyári, hűsítő leves. Asszem kap majd még egy esélyt.

Ti is próbáljátok ki!

Gnocchi, rég volt

Nemrég jutott eszembe, hogy milyen régen készítettem már. Bár ha így visszagondolok, igazából most csinálom másodszor, 10 év után… Kicsit pepecselős, de én szeretem a pepecselést :)

A recept szinte első a receptes könyvemben (úgyhogy tényleg régen volt) és akkor még nem írtam mellé, honnan származik. Igazából pontos útmutatást nem is lehet adni, mert a tészta végkimenetele nagyban fog függeni a krumplitól (fajta, „évjárat”, állapot). Dolce Vita oldalán bővebben is olvashattok az eredetéről, készítéséről.

Rengeteg lehetőség rejlik benne. Végtelenül variálható: friss fűszernövényekkel, spenóttal, sütőtökkel, céklával, stb.

Én Jamie féle villámgyors paradicsomszósszal öntöttem nyakon, a Zuram amolyan magyarosan: tejföllel és sajttal ette.

Hozzávalók:

½ kg krumpli (lehetőleg lisztesebb fajta)

100 g liszt, amiből 3 ek durumliszt, 4-5 ek pedig teljes kiőrlésű liszt (ez utóbbi ízlés kérdése)

1 tojás sárgája

só, bors, szerecsendió

+ ½ csokor petrezselyem

Sok-sok liszt a szaggatáshoz

A krumplit megfőztem és a vízben hagytam kihűlni. Megpucoltam, és áttörtem krumplinyomóval. Hozzákevertem a lisztet, a tojássárgáját, végül sóztam, borsoztam és szórtam bele egy csipetnyi őrölt szerecsendiót. Az apróra vágott petrezselymet a végén gyúrtam bele.

Feltettem egy nagy fazék vizet forrni. Amíg melegedett a víz, kiszaggattam a nudlikat. Lisztes kézzel, lisztes deszkán ujjnyi vastagra nyújtottam a tésztát, aztán hosszú hengereket formáltam belőle. Ezt 2-3 cm-es darabokra vágtam és lelapítottam villával. Adtam egy kicsit a külsőségekre is. (Mivel már nagyon éhes voltam, kissé nagyra sikerültek a gnocchik. De ez már csak ilyen, én kókuszgolyó-effektusnak hívom: ahogy fogy a türelem, egyre nagyobbak a golyók.)

Amikor felforrt a víz, beletettem a sót és még mindig lisztes kézzel a vízfürdőbe dobtam a gombócokat. Amikor feljönnek, akkor már jó. Szűrőkanállal tálba szedtem őket és összekevertem egy kis olívaolajjal.

Nem bonyolult, de érdemes előkotorni a nagyi kötényét, mert igen lisztes tevékenység. Olvadós, omlós, nem ragacsos, könnyen csúszik. A petrezselyem nagyon megdobja az ízét.

Kár volt így elhanyagolnom ezt a remek ételt.

Olaszosan vagy magyarosan, de tessék kipróbálni.

Megint ezek a csehek

Sajnálom. Lehet, unalmas már nektek. Mi nem tudjuk megunni. Újra és újra Csehország. (A szomszéd kertje mindig zöldebb…)

És valószínűleg sosem fogjuk megunni, hogy már megint sült csülköt kell ennünk, knédlivel, vagy kacsát lilakáposztával, a jobbnál jobb szöttyös-káposztás-knédlis húsokról már nem is beszélve. Ahol nem lutri beülni bárhová enni és ahol minden sarkon sörfőzdébe botlunk. És ahol már kacérkodtam a gondolattal, hogy édesvízi halat egyek!

Most csak pár napra ugrottunk ki, hogy felfedezzük az ország délnyugati csücskét. Nevezhetjük szezonnyitó bemelegítésnek is. Már említettem, hogy szeretjük bepakolni fél életünket a kék csodába, ahol a konyhánk egy kosárkába belefér. Most sem volt ez másként.

Az utazás gasztronómiai vonatkozásait tekintve (is) ismét gazdagabbak lettünk néhány tapasztalattal. És remélhetőleg a főzési kedvem is visszatér, aminek a hiánya az utóbbi időben a hallgatásomat okozta.

A jó idő igencsak kedvezett a grillezésnek és hirtelen ötlettől vezérelve rácsra dobtuk a pár napja a hűtőben pihenő és lassan elindulni vágyó hermelínünket. Nem újdonság, mások is biztosan szoktak camembert grillezni, nekünk mégis nagy élmény volt. A kérge szépen megsült, belül szétolvadt, a paprikás kéreg pedig egy-egy falatnál csípős meglepetéseket okozott.

Kóstoltam végre krumplis knédlit, amit remélhetőleg hamarosan itthon is reprodukálok majd.

Érdekes élmény volt a svíčková, azaz marhabélszín tejszínes mártásban (a Sercsecsen bővebben is olvashattok róla). Amint a bejegyzés megjelent a Sercsecs oldalán, már kaptam is a „…és ilyet mikor csinálsz?” igen nyomatékos kérdést. Most már biztos, hogy hamarosan. Jól is néz ki, de annál finomabb. Bár az áfonyadzsemet még össze tudtam passzítani a mártással és a hússal, de a tetejére nyomott tejszínhabbal már nem tudtam mit kezdeni. Na, nem lehet minden tökéletes a paradicsomban sem…

Sült csülök, igen-igen, ezt is szeretném reprodukálni. Bár itthoni disznóból nehéz lesz. Nem hiszem, hogy cseh kollégáikkal ellentétben az itthoniak malátát valaha is látottak/látnak. (Egyszer volt szerencsénk végignézni, ahogy egy helyi lakos beparkolt a Černa Hora sörgyár oldalába és utánfutóját teleengedték a sörgyártás melléktermékével, az illatos malátával. Hát igen. Semmi nem veszhet kárba)…Na de visszatérve a sült csülökhöz: spenótmártást és knédlit körítettek mellé. Jól illettek egymáshoz, bár nem gondoltam volna, hogy ennyire.

A kevesebb nap, kevesebb gasztro-élmény. Legyen most ennyi. A sörökről is szívesen beszámolnék, de az kevésbé lehet érdekes számotokra.

Ismét csak azt tudom mondani: Prágán kívül is van élet! (Mások szerint is :)